Én vagyok a sátán és megöltem a szüleimet!

őrült
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 31. 05:20
Saját maga hívta fel a rendőröket az a 34 éves férfi, aki vasárnap éjjel megölte a szüleit Budapesten. A rendőrök bemérték és elfogták.
Bors

Brutális kegyetlenséggel végezte ki saját szüleit egy 34 éves férfi Budapesten.

– Én vagyok a sátán, megöltem a szüleimet, és magammal is végzek – a Bors információja szerint ezt mondta a rendőrségre telefonálva M. László a tette után. Lapunk úgy tudja, hogy miközben László telefonált, a mobilját bemérték, így kapták el az Erzsébet körúton.

A férfi vasárnap este 11 óra után a XIV. kerületi Egressy úton lévő albérletükben halára késelte édesanyját és édesapját, majd bezárta az ajtót, és elindult a belváros felé. Információink szerint öngyilkossági szándékkal magát is megsebesítette, elfogása után a mentők látták el sérüléseit.

A társasházban élők közül kevesen ismerték a családot. Négy-öt éve költöztek be a harmadik emeleti albérletbe.

– Rendes, normális családnak tűntek – mondja az egyik, neve elhallgatását kérő lakó. – Talán csak annyi volt velük a baj, hogy mindhárman, a szülők és a fiú is dohányzott, és néha kijött a füstszag a lakásból, ami nagyon zavaró volt. Úgy tudom, Miskolcról jöttek fel a fővárosba, mert ott nem találtak munkát. Az apukának Budapesten sikerült elhelyezkednie, az ellenőrök fônöke volt. A fiú nekem mindig rendesen köszönt – mondta a szomszéd.

Egy másik, a házban lakó férfi különös zajokat hallott vasárnap éjjel.

– Dörömbölést hallottam, és hogy valaki ordítja, hogy engedjetek be – idézi fel az éjszaka történteket egy lakó.

– Azt hittem, csak a szokásos, mert gyakran előfordul, hogy valaki otthon felejti a kulcsát, és nem tud bemenni a lakásba. Másnap jöttem rá, hogy valószínűleg a gyilkos üthette az ajtójukat, mert a szülei kizárták. Az utcában azt beszélik, hogy sokat ivott, pénze azonban nem volt rá, és állandóan a szüleitől kért, akik már nem tudtak és nem is akartak adni neki. Egy másik ismerősöm úgy tudja, hogy tudatmódosítókat is szedett, és ilyenkor megőrült. Talán ez történt a gyilkosság éjjelén is – mondta a Borsnak a középkorú férfi.

A rendőrség közlése szerint M. László a helyszínen elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt.

Elfogásakor a férfi zavartan viselkedett, és jól látható sérülései voltak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.