Március 28-án, a Tokaj Grand rendezvénysorozat keretein belül, a fővárosi Corinthia Hotel különtermében találkozhatnak a Nagy Tokaji Borárverésen szereplő borászatokkal és az eddigi évek árverési tételeivel azok a vendégek, akik áprilisban licitálni szeretnének ezekre a borokra. Az árverésre olyan egyedi tételekkel nevezhettek a tokaji termelők, amelyek jelenleg nincsenek kereskedelmi forgalomban, és minden kritériumnak megfelelnek.
A borok minőségét a Tokaji Borlovagrend Borvizsgáló Bizottsága vizsgálja több alkalommal. A száraz boroktól egészen a hatputtonyos aszúig lesz lehetősége a vevőknek licitálni és vásárolni.
– Mi egy tétellel neveztünk, ez pedig 182 palack 2014-es, az Úrágya-dűlőről származó száraz furmint – mondta a Borsnak Szepsy István. A licit 1,4 millió forintról indul majd. – A Nagy Tokaji Borárverés egy háromnapos program lesz április 24–26. között, amelyen a többi közt dűlőtúrákat is szervezünk. Az árverés napján, április 25-én a sárospataki Rákóczi-várban minden regisztrált érdeklődő végigkóstolhatja az árverési tételeket – tette hozzá Szepsy István, aki szerint kereskedelmi forgalomba esetleg akkor kerülhet a bor, ha kereskedő vásárolja meg és forgalmazza.
Az árverés izgalmait levezető gálavacsorát és bált idén a mádi Gusteau-udvarban rendezik majd a szervezők.A rendezvény első napján nosztalgiavonat indul Budapestről. A vonaton kitűnő borokat és zamatos ételeket fogyaszthatnak a vendégek, valamint dűlőbemutatóval szórakoztatják az utasokat egészen Tokajig.
A Tokaji Borlovagrend az árverésből származó bevétel egy részét a Tokaji Borvidék értékeinek növelésére kívánja fordítani. Aki vásárol a borárverésen, nem csupán egy különleges nedű birtokosa lesz, hanem a megvásárolt egyedi Tokaji árával az UNESCO Kulturális Világörökség helyszínét is támogatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.