Tulajdonképpen megcsúfolta az amerikai igazságszolgáltatást John Roberts. Az 55 éves férfi a DreamInDemon szerint február 11-én szabadult ki a börtönből egy betöréses lopás miatt, ám 10 nappal később egy sokkal súlyosabb bűncselekmény miatt kattant a bilincs a kezén.
A félelmetes külsejű Roberts a vád szerint némi édességgel motelszobájába csábította a 6 éves Jasmine Millert, majd megfojtotta a kislányt, és a holttestét az ágya alá rejtette. Jasmine eltűnését szülei azután jelentették be, hogy a bransoni Windsor Inn motelbe órákon keresztül nem tért haza. A kislányt több százan keresték, mire kiderült, hogy ugyanabban a szállóban van, mint szülei, csak sajnos már holtan.
A gyilkos Roberts óvadékának összegét február 10-én csökkentették le a korábbi betörése miatt, így semmi akadálya nem volt, hogy szabaduljon. A gond csak az, hogy elvileg még óvadék ellenében sem engedhették volna szabadlábra a többszörösen visszaeső bűnözőt, csak a döntésről szóló faxüzenetet érthetetlen módon senki nem olvasta el, így fordulhatott elő, hogy Roberts mégis szabad ember lehetett 10 napig, ami után ismét bűnözésre adta a fejét, ám ezúttal már egy ember életét oltotta ki.
A hatóságok egymásra mutogatnak a tévedés miatt, a probléma azonban az, hogy Millerék kislányát ez sem hozza vissza az élők sorába. Ráadásul a család nemrégiben költözött Branson városába, és ideiglenesen laktak csak a motelben, így most az interneten keresztül próbálnak meg pénzt szerezni, hogy méltóképpen eltemethessék Jasminet...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.