Nyálcsorgatva udvarol a kétpúpú kalifa

hárem
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 25. 09:45
A csödör igazán vonzó látvány, miközben fogát csikorgatva és nyálát arcára csorgatva udvarol.
Hu-Zo

Megkezdődött a kétpúpú tevék párzási ideje a miskolci állatkertben. Kalifának, a helyi csődörnek, idén a budapesti állatkert egyik tevekancájával egészült ki háromfős háreme. Az Iringó nevű kancának korábban még nem volt csikója, de jövő márciusban már Budapesten hozhatja világra első utódját.

– Kalifának 2009-ben hét kancától öt csikója született – mesélte a Borsnak Veress Tamás gyűjteményi vezető. – 2011-ben Nyíregyházán vendégeskedett, sikeresen.

Az eredmény: hat anyától hat csikó. A következő évben már Szegedről, Budapestről és egy Baranya Megyei Hagyományőrző Egyesülettől is érkezett hozzá kanca. A párzási időszakban az udvarlás egész nap folyamatos.

Ezt a nyálából fújt, és gyakran szinte a teljes fejüket beborító hab és a foga csikorgatása is jelzi. Az intim kapcsolatot azonban a nyilvánosságtól rejtve, négyszemközt folytatják. A vemhesség ideje tizenhárom hónap, amelyet követően egy csikó születik – mondta a Borsnak Veress Tamás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.