Azért nemzett volna gyereket, hogy megerőszakolja!

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 27. 20:00
Horror: egy ex-rendőr és akkori barátnője elképesztő pedofil fantáziákat osztottak meg egymással és más szexuális ragadozókkal. Többek közt saját gyermekre is vágytak, akit azonnal fel is ajánlottak volna bárkinek, nemi erőszakra.
Bors

Két nappal ezelőtt került rács mögé az a volt rendőr és egykori szerelme, akik sokkoló pedofil vágyaikat osztották meg az interneten: a pár többek közt arról fantáziált, hogy ha lenne egy gyermekük, azonnal a pici születése után kiélhetnék rajta beteg szexuális ingereiket.

Nagy-Britanniában átfogó pedofil-ellenes vizsgálatok tisztítják meg az internetet: egy ilyen akció keretében került a rendőrség figyelmének középpontjába Alexander McCracken is. A 35 éves férfi korábban maga is az egyenruhások sorát erősítette, ám 2010-ben ott kellett hagynia a rendőri állományt, miután kiderült: éjszakánként biszexuális prostituáltként dolgozik. Mint azt a vizsgálatok kiderítették, a férfi az utóbbi időben számtalan szexuális ragadozóval vette fel a kapcsolatot - írja a Mirror.

Chat-üzenetei között félezer képet találtak - melyek közül 33 az úgynevezett ötös kategóriába tartozott, azaz a legaljasabb besorolást kapta. Több fotón nyolc év alatti kislányok szerepeltek. Az üzenetváltások során a férfi számtalan alkalommal kifejtette, mennyire szeretne megerőszakolni egy újszülöttet - és ebben akkori barátnője, Sharon Campbell is támogatta.

Részlet az egyik beszélgetésből:
“- Úgy megerőszakolnék egy kislányt.
 - A barátnőd mit szólna hozzá?
 - Az asszony gépel LOL. Segítenék neki LOL.”

Az egyik legmegrázóbb beszélgetésben azt részletezte McCracken, hogy szeretné, ha Campbell teherbe esne, hogy aztán a picivel “eljátszhasson” - ahogy fogalmazott: “amint megszületik”. A pár perverz fantáziálása egyébként kísértetiesen hasonlatos a szintén pedofil vádakkal börtönbe zárt rocker, Ian Watkins esetéhez. A Lostprophets zenekar volt énekesét és barátnőjét már elítélték. McCracken és Campbell tárgyalásának még bizonytalan, mi lesz a vége. A nő együttműködik a hatóságokkal, ő és volt párja a vádpontok közül hármat már beismertek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.