Azbeszthalál: küzd az özvegy

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 03. 04:20
György Zsoltnak, a selypi gyilkos azbeszt első ismert áldozatának özvegye egyedül maradt lányával és beteg kisfiával. Az asszony tovább küzd.
SD

Mint arról a Bors már ko­ráb­ban beszámolt, György Zsolt volt az első, aki beperelte az államot. A férfi 14 éves koráig a selypi cementgyártól harminc méterre lakott. A gyárban a ce­ment előállításához azbesztet használtak, amit azóta betiltottak, mivel erősen mérgező. S bár a gyárat bezárták és lebontották, a mérgező törmelék évekig ott hevert. Az eljárás végét Zsolt már nem érte meg.

Betegsége, a mezotelióma győzött, és a családapa meghalt. Özvegye, Judit a mai napig nem képes elfogadni, hogy szeretett férje már nincsen. Az asszony így most két gyermeknek, 18 éves lányának, Juditnak, és hatéves kisfiának, Ricsinek viseli gondját.

– Furcsa az élet. A kisfiam, Ricsi tolószékbe kényszerült az SMA-2 típusú izomsorvadás miatt. Eddig mindig beletörődve beszélt arról, hogy soha nem fog tudni járni. De az utóbbi időben már azt mondogatja, hogy fel fog állni – sírja el magát Judit, ahogy fia szavait felidézi. Az asszony a munka mellett lelkileg készül arra, hogy bíróságon szálljon harcba elhunyt férje igazáért. Zsákszámra küldözgeti a papírokat a hivataloknak. Nagylánya sokat segít neki, de azt mondja: ezt a helyzetet nagyon nehéz kezelni.

– Sokan mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem igaz. Ahogy telik az idő, úgy veszem észre, hogy csak rosszabb – meséli az érettségire készülődő Judit.

Most elmegy az állam?

Múlt héten a háromgyermekes lőrinci édesapát, Válóczi Józsefet nem tudta meghallgatni a törvény­szék, mert a magyar állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő adminisztrációs hiba miatt nem jelent meg a tárgyaláson. Ma egy újabb károsult ügye kezdődne a bíróságon. Most elmegy az állam?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.