Szita Bence gyilkosa: nem vagyok szörnyeteg

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 15. 04:40
Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Polcz Erika. A nő nyilvánvaló hazugságokkal rukkolt elő, még egykori ügyvédje sem hisz neki.
GYLF, M. S.

Polcz Erika fogva tartása óta először vállalta a nyilvánosságot, a Hír Tv Riasztás című műsorának adott interjút.

– Az üggyel kapcsolatban olyan információk jutottak a tudomásomra, amelyek megváltoztathatják az ítéletet – mondta Polcz. – Nem vagyok szörnyszülött, nem vagyok gyilkos. Bence nagyon sokat volt nálam, hétvégenként és hétköznap is. Nem vagyok húszéves, nekem csak a gyerekeim voltak fontosak. Soha nem az volt a legfontosabb, hogy egy férfival akarok együtt élni. Ezért indokom sem volt Bence megölésére. Akkor kezdődött a rémálom, amikor 2012. október 29-én Bence bejött hozzánk, lementünk a Desedára, ahol nyáron voltunk. Sajnos ott találkoztam azzal az emberrel, aki ezt a tettet elkövette, Bogdán Jó­zseffel. Azt mondta, hogy otthagyta a barátja, nagy gond volna-e, ha bevinnénk a városba – magyarázta Polcz Erika.

A nő azt állítja: a város elején látta meg Kertész József kocsiját, és úgy gondolta, kirakja Bogdánt. A két férfi azonban betuszkolta az autóba, és kényszerítette őt, hogy maradjon ott. Polcz szerint Bogdán és Kertész végzett Bencével, arra azonban nem adott magyarázatot, hogy a két férfinak mi oka volt erre. Polcz Erika homályos utalást tett arra, hogy bizonyítékait bíróságon kívánná előadni.

Ehhez képest a valóság az, hogy Polcz semmiféle jogorvoslattal nem próbálkozik. A Bors utolérte a nőt másodfokon képviselő dr. Szekecs Gyula ügyvédet. A jogász kirendelt védőként látta el feladatát.

– Az interjú Polcz Erika édesanyját is meglepte - mondta a jogász. – Meg tudom erősíteni, hogy sem Polcz Erika, sem a családja nem indítványozott perújítást. Egyébként bizonyított tény, hogy a Desedán Bogdánt és Polczot együtt látták egy büfében italozni – jelentette ki az ügyvéd.

Szita Bence nevelőapja képtelen volt leülni a televízió elé, hogy megnézze a riportot.

– Undorítónak tartom ezt az egészet – mondta a Borsnak Gyöngyi Sándor. – A nyomozás során számos közvetett és közvetlen bizonyítékot begyűjtöttek, és egyedül neki állt érdekében Bencust megölni – magyarázta Sándor. 

Elcsalta Bencét a mostoha

Szita Bencét 2012. október 29-én mostohaanyja, Polcz Erika csalta el, hogy végezzen vele. Bogdán József és Kertész József segítettek neki a bestiális gyilkosságban, a kisfiú brutális sérüléseit Bogdán okozta.
A két férfit is örök rabságra ítélte tavaly januárban a Pécsi Ítélőtábla.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.