A 28 éves Jang Hszie már jó ideje szerette volna otthagyni munkáját egy építkezésen, ám az utolsó napján szörnyű baleset történt vele. A férfi ugyanis majdnem 20 méter magasról a mélybe zuhant, és mindkét kezét valamint lábait is eltörte. Jang próbált ugyan segítséget hívni az egyik gödör mélyéről, ám a telefonja szintén ripityára tört.
– Először azt hittük, hogy beteg, és azért nem jött dolgozni. Próbáltuk elérni telefonon, de a negyedik napon azt hittük, hogy egyszerűen felmondott a főnököknél. Álmunkban sem gondoltunk, hogy ott fekszik alattunk az építkezésen egy dögör mélyén. – nyilatkozta a brit Metronak az egyik kollégája.
Jangot végül hat nappal később egy járókelő találta meg, rendkívül rossz állapotban. A pórul járt munkást kórházba vitték, ahol az orvosok szerint minden esélye megvan arra, hogy felépüljön.
– Hat napig a saját vizeletemet ittam, hogy ne száradjak ki. – mondta a helyi lapoknak Jang, miután szerencsésen megmenekült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.