Rejtélyes halál A török újságokban teljes nevén megnevezett, 33 éves magyar férfi huszonkét napja bérelt szobát az észak-kelet törökországi Cizre város egyik szerény hoteljében. Cizre a szíriai határon fekszik, az iraki határsáv pedig alig 40 kilométerre esik onnan. Az IS terrorszervezet közelsége miatt kifejezetten veszélyes zóna, turisták számára aligha ajánlatos hely, az utcaképhez hozzátartozik a fegyveres emberek látványa.
Az ágyon hevert
A helyi sajtó szerint, miután a B. László nem adott életjelet magáról, a hotel személyzete felnyitotta a szobáját. A férfi holtteste meztelenül feküdt, külsérelmi nyomokat állítólag nem fedeztek fel rajta. Mindenesetre azonnal értesítették a rendőrséget, akik vizsgálatot indítottak a haláleset pontos körülményeinek tisztázására. A férfi boncolásának még nincs meg az eredménye, így egyelőre nem lehet tudni, hogy természetes módon halt-e meg, vagy esetleg gyilkosság történt. A holttestet egy fekete zsákban szállították el a szállodából, a tévéstábok által rögzített felvételeken jól látható, hogy géppisztolyos emberek biztosították a hatóságok munkáját.
Mit keresett az övezetben?
A Bors megkeresésére Magyarország ankarai nagykövetségének egyik munkatársa megerősítette a haláleset tényét. – A török hatóságokkal felvettük a kapcsolatot, amíg azonban nem készül el a boncolási jegyzőkönyv, addig a körülményekről nem tudunk tájékoztatást adni. Arról sem tudunk biztosat, hogy a férfi milyen céllal tartózkodott a térségben. A családját természetesen értesítjük – tette hozzá a munkatárs.
Olajcsempészek központja
Cizre neve nemrég egy Törökországban nagy visszhangot kiváltó interjúban merült fel. Egy török ellenzéki politikus, Ali Ediboglu azt állította: az IS naponta 1500 tonna olajat csempészik Törökországba, Cizre és két közeli tartomány térségében. Ediboglu egy súlyos vádat is megfogalmazott, szerinte a térségbe érkező, az IS-hez csatlakozó európai, orosz, ázsiai, csecsen harcosokat a török titkosszolgálat emberei is segítik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.