Aktuális

Elgázolt politikus: halála előtt valaki követte Váradit

M. S.

Létrehozva: 2014.12.01.

Súlyos kételyek gyötrik az önkormányzati választások előtt halálra gázolt Váradi András élettársát. Apollónia szerint urát valaki követte a halála elôtt.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester legfőbb ellenlábasaként ismerte meg az ország a juhászból politikussá avanzsált Váradi Andrást. A férfi két éve rendszeresen szerepelt a sajtóban, kitartóan harcolt a családja által évtizedek óta használt állami földekért, amelyeket utóbb Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester szerzett meg. A juhász, aki így birkái nagy részétől is kénytelen volt megválni, tüntetéseket szervezett és a baloldali ellenzéki pártok tavaszi kampányfilmjében is szerepelt.

Az Együtt színeiben polgármesterjelöltként indult Alcsúton, ám október 11-én – egy nappal a választások előtt – halálra gázolta őt egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár. Váradi halálával kapcsolatban összeesküvés-elméletek sokasága látott napvilágot, és az özvegye szerint is sok a furcsa körülmény.

– Nem igazán hiszem el, hogy ez egy sima baleset volt – mondta lapunknak Váradi élettársa, Apollónia. – Túl sok volt a baljós előjel. Két lányunk van, András halála után elmondták nekem, hogy az apjuk igen furcsa dolgokról beszélt nekik. Elmondta, hogy valaki folyton követte őt, egy alkalommal pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról a kocsiját. András túl rázós ügyekbe tenyerelt bele, sok olyan dolgot tudhatott, ami egyeseknek nem tetszhetett – merengett az asszony.

Váradi plakátozásból tartott hazafelé, amikor elgázolták. A balesetnek volt egy szemtanúja, és a gázoló mellett a Mercedesben utazott az idős férfi felesége is. A szakértői vélemények elkészültek, a rendőrség a jelek szerint az elhunyt felelősségét kívánja megállapítani.

A Váradi családját képviselő dr. Magyar György szerint azonban korántsem egyértelmű a helyzet, az orvos és a műszaki szakértői vélemények számos ellentmondást tartalmaznak. Az ügyvéd úgy véli, a szakvélemények alapján nem rekonstruálható tökéletesen a baleset, ezért Magyar szerint kiegészítő véleményekkel kell pontosítani a történteket. Emellett helyszíni bizonyítási kísérlet elvégzését is indítványozza.

Féltem a családomat!

Váradi András korábban interjút adott a Magyar Narancsnak. Ebben többek között ezeket mondta:  – Nekem mindenem a föld és az állatok. Majd megszakadt a szívem, amikor el kellett adni a bárányaimat, de ez van, a király és helytartója – úgy tűnik – itt mindent megtehet. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc azt hiszi, hogy itt minden az övék, és tulajdonképpen igazuk is van... Néha kicsit féltem a családomat, főleg a gyermekeimet, hogy nem történik-e velük valami iskolába menet. De engem és azokat, akikkel megalapítottuk ezt a kicsi helyi ellenzéki csoportot, annyi igazságtalanság ért, hogy nem maradhatunk csendben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika