Botrány: nem a férjétől lett lombikbébije

DNS-vizsgálat
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 31. 04:30
Kínzó kérdések gyötrik Mónikát: DNS-teszt mutatja ki, hogy lombikprogramban fogant gyermekének nem a párja a vér szerinti apja.
M. S.

Elképesztő történettel kereste meg szerkesztőségünket egy vidéken élő asszony. A Mónika néven bemutatkozó hölgy élete romokban hever, néhány hónap leforgása alatt minden összeomlott körülötte.

– Az élettársammal szerettük egymást, saját vállalkozást vezettünk, terveztük a jövőnket, amelynek egy közös gyermek is a része volt – mondja Mónika. – A kedvesem miatt természetes úton nem lehetett gyermekünk, így a lombikprogram mellett döntöttünk. Felkerestük az egyik intézményt, ahol három mintát is felhasználtak az élettársamtól. Miután megszületett a kislányunk, a kapcsolatunk hamarosan megromlott az élettársammal. Különváltunk egymástól és a volt élettársam egy idő után már abban is elkezdett kételkedni, hogy a gyermek egyáltalán az övé-e. Csináltatott egy DNS-tesztet, amely egyértelmű választ adott: 0 százalék az esélye annak, hogy a volt élettársam az apa. A lombikprogramot végző intézmény nem hajlandó elismerni a felelősségét, az ő álláspontjuk szerint a program idején szexuális kapcsolatom lehetett egy másik férfivel, tőle foganhatott a gyerek. Csakhogy ez nem igaz, nekem senkivel sem volt eltitkolt viszonyom - állítja az anya.

Mónika gondjait csak tovább fokozza, hogy januárban 3 évre börtönbe kell vonulnia, egy csalási ügyben jogerősen elítélték őt. Kislányát erre az időre a családjára hagyja. Az asszonynak fogalma sincs, mit kezdjen ezzel a bizonytalan helyzettel: mit mondjon, ha egyszer kislánya megkérdezi, hogy ki az apukája? És azt sem tudja, érdemes-e pert indítania, nem húzhatja-e a végén ő a rövidebbet?

– Szó, mi szó, ez egy nagyon egyedi esetnek tűnik – vélekedett a Borsnak a tapasztalt egészségügyi szakjogász, dr. Ábrahám László. – Én még nem találkoztam ilyen üggyel a praxisom során. Általánosságban annyit mondhatok, hogy amennyiben bizonyítani lehet, hogy egy intézmény hibázik a lombikprogramban, úgy ott emberi mulasztás feltételezhető, semmiképp sem beszélhetünk rendszerszintű problémáról. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.