Belehalt a 83 éves nő a férfiprosti támadásába

férfiprosti
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 19. 08:00
Nem ment a szexüzlet, ezért indult rabolni a pécsi férfiprosti. Amikor kitépte egy 83 éves asszony táskáját a kezéből, a nő elesett és beverte a fejét. Később, a kórházban meghalt.
F. G.

A szexmunkából élő T. Zoltán saját bevallása szerint elkeseredésében rabolt ki egy idős asszonyt a pécsi János utcában 2013 februárjában.

– Lézengtem a Király utcában, a vendéglátóhelyek kirakatait néztem, hátha keresnek pincért, de semmit sem találtam. Nagyon el voltam keseredve. Mindössze háromszáz forint volt a zsebemben. Akkor láttam meg az éjjel-nappaliból kicsoszogó asszonyt, követtem, majd a háza előtt rávetettem magam, és kitéptem a kezéből a táskáját – mondta a bíróság előtt a férfi, aki csak később tudta meg, hogy az asszony a kórházban belehalt a támadásba. A nő egy hónapig kómában feküdt a kórházban, mielőtt meghalt.

Az idős asszony táskájában 27 ezer forintot talált, cigire és élelmiszerre költötte. A férfi sokáig tagadta, hogy köze lenne a rabláshoz, annak ellenére, hogy testvére és anyukája is felismerte a térfigyelő kamera rendőrség által kiadott felvételén. „Kisfiam, kérlek, add fel magad. Szeretlek: Anyu” – ezt az SMS-t küld­te fiának T. Zoltán édesanyja, miután felismerte a rendőrség körözési fényképén.

T. Zoltán nem talált normális munkát, prostituáltként tengette életét – derült ki az ügy bírósági tárgyalásán. A férfi a támadás és elfogása között is eladta testét, elmondása szerint egy ismert pécsi vállalkozó 55 éves felesége vette meg 20 ezerét, a randit pedig az egyik pécsi hotelben bonyolították le.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.