Sokkoló: vért ivott a tanárgyilkos tini

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 09. 20:00
Elképesztő dolgok derültek ki a brit Will Cornickról, aki egy hete brutálisan meggyilkolta az egyik tanárát. A csupán 15 éves srác korábban is vérivással riogatta a gyerekeket a parkban.
Bors

Will Cornick közismerten furcsa tinédzser. Mióta kegyetlenül szadista módon megölte 61 éves tanárát, egyre több borzalmas dologra derül fény a múltjából.

Az elmebeteg tini nem csak tanárait és más szülőket bosszantotta tetteivel, ártatlan gyerekeket is ijesztgetett. Egy anyuka a Daily Starnak elmondta: amellett, hogy folyamatosan halálról szóló történetekkel traktálta a kicsiket, egy alkalommal egy üveg vérnek látszó folyadékot is megivott a gyerekek előtt a parkban. Will annyira beleélte magát a szerepébe, hogy látványosan hagyta a vörös folyadékot lecsorogni a szája szélén , mint egy vámpír.

- A fiam szerint nagyon hátborzongató volt, körülbelül 11-12-en voltak ott, amikor inni kezdte a vért, aztán hagyta, hogy átszivárogjon a fogain, majd le az arcán, egyenesen a ruhájára. Azt mondtam a fiamnak, hogy biztos célkalé volt, de most már egyáltalán nem vagyok biztos benne.
Egy másik szülő azt nyilatkozta: - Mindenki tudta, hogy Cornick egy kicsit furcsa. Csoszogva járt, és mindig fekete ruhát viselt. Általában a földön gubbasztott, és vodkát, sört vagy whisky-t ivott. Ha gyerekek kerültek a közelébe, mindig halálra rémítette őket.

A tini egyik osztálytársának az anyukája a lányától megtudta, hogy Will folyamatosan beteg rajzokat készített a füzetébe. A "remekműveken" mindig meghalt valaki: kést szúrtak belé és spriccelt a vér mindenhol.

Amellett, hogy bebizonyosodott, Will Cornick ölte meg a 61 éves tanárnőt, a nyomozás nem áll le, mert korábban két másik tanárnőt is holtan találtak az iskolában, ám az soha nem derült ki, ki ölte meg őket. Ráadásul egyikük a gyilkosság idején terhes volt. Elképzelhető, hogy velük is az elmebeteg tinédzser végzett.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.