Döbbenetet és felháborodást váltott ki a Csongrád megyei faluban történt gyilkosság. A helyiek nem lelik a magyarázatát, mi késztette B. Lászlót arra, hogy a hozzá egyik legközelebb álló nő, B. Vivien életét kioltsa.
Bölcsődébe indult
– Vivien és Laci gyerekkoruk óta barátok, de ennél sosem volt több közöttük – mondta a fiatalok egyik ismerőse. A neve elhallgatását kérő hölgy szerint a legutolsó időkig gyakran lehetett Lászlót és Vivient együtt látni, sokszor együtt sétáltak a lány kétéves kisfiával, és családjaik is jó viszonyt ápoltak. Mindketten párkapcsolatban éltek, László néhány napja még a Facebook-oldalán írt szerelmes mondatokat kedveséhez.
A helyiek úgy tudják, hogy pénteken Vivien bölcsődébe vitte kisfiát, érte viszont már nem ment el. A lány édesanyja bejelentette Vivien eltűnését. Hamarosan a rendőrség egy, a László lakásához tartozó melléképületben talált a lány holttestére. A fiatalember beismerő vallomást tett. A Bors információi szerint a gyilkosságot beismerte, az okokról viszont nem nyilatkozott egyértelműen.
Drog áll a háttérben?
A forráskútiak szerint B. László többször használt kábítószert, lapunk azonban úgy tudja: a gyilkosság után nem mutattak ki a szervezetéből drogot. A Bors a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságtól arról érdeklődött: megerőszakolta-e a tettes az áldozatát. Szenti Szabolcs szóvivő úgy fogalmazott: vannak arra utaló jelek, de biztosat az orvos szakértő mond majd.
A rendőrség a gyilkosság elkövetésének módjáról nem nyilatkozik. Szenti Szabolcs csak annyit árult el, hogy a lány testén több, kiterjedt sérülést találtak.
A Bors úgy tudja: Vivien kisfiát a lány édesanyja neveli tovább.
Búcsúzik a kedves
Vivien jelenlegi barátja a Facebookon szívbemarkoló üzenetben búcsúzott meggyilkolt kedvesétől. A fiatalember ezt írta: „Kedves Szerelmem... Köszönöm mindazt, amit adtál nekem, csodálatos lány és anya voltál. Megtanítottál igazán szeretni, és apró-cseprő bimbónkból egy igaz szerelem nyílt. Van az úgy, hogy csak mérhetetlenül megakozmikus szupercsillagrobbanásként szeretsz valakit Én téged nem így szeretlek Ennél jobban, Hercegnőm. Nyugodj békében!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.