Megetette cirkuszi kígyóival a kölcsönkért nyulakat

nyuszi
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 06. 13:30
Gonosz, furmányos cirkuszigazgatónőt állítottak csalás miatt bíróság elé a dél-németországi Freiburgban.
Bors

Egy 42 éves mutatványos tanárnőnek adta ki magát, és kölcsönkért egy jóhiszemű fiatalembertől nyolc nyuszit. Azt mondta a hobbitenyésztőnek, hogy egy iskolai projekthez kellenek a kedves kis állatok. A valóságban azonban megetette a nyulakat a cirkuszi kígyóival.

Tanja F. 2013 pünkösdjén haknizott a freiburgi régióban a „Csúszómászók átka” című, kétszáz állatot felvonultató showjával. És sürgősen élelemre volt szüksége a tigrispitonjai számára. Ekkor kapott váratlan telefonhívást tőle a műkedvelő nyúltenyésztő, a 16 esztendős Maik:

– Azt mondta, hogy tanárnő, és 15 nyúlra volna szüksége ahhoz, hogy a gyerekeknek megtanítsa, hogyan kell helyesen bánni a háziállatokkal – mondta a bíróságon a fiatalember. Akinek nyolc nyuszija volt a házuk mögötti ólban: négy lógófülű és négy keverék, szürkésfeketék, csodás példányok, esze ágában sem volt sose túladni rajtuk.

A nő 40 euró kölcsönzési díj fejében elvitte tőle az állatokat, és soha nem látta viszont őket. Mikor felhívta, hogy mi van, merre van, a cirkuszos elküldte melegebb éghajlatra: „Mit akarsz? – kérdeztem tőle. A nyulakat már rég megzabálták a kígyóim” – ismételte meg a szavait a bíróság előtt a vádlott, aki állítja: a fiú eladta neki a tapsifüleseket. Egy állatkereskedőtől kapta meg a számát azzal, hogy nyugodtan hívhatja, ha táplálékállat kell neki.

A csalásokért korábban már nyolcszor is elítélt cirkuszos alkudozni próbált a bírónőnél: 100 óra közhasznú munkát kért azért, mert nem tud börtönbe menni. Ápolnia kell a mozgáskorlátozott anyukáját meg az unokáját – állította. De ez nem hatotta meg a bíróságot: egy hónapra bedutyizta a svindlert – tudósít a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.