Keresztényi gyülekezet űzte az ördögöt

keresztény
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 04. 08:00
Beszélgetés, bibliaolvasás, és hangszerelt istendicsőítő éneklés – hivatalosan ezt a tevékenységet űzték abban a Pest megyei városban, amiről a környékbeliek azt suttogták: ördögűzés folyik. A Bors most hivatalos választ kapott.
H. Á.

Félelmetes, undorító, hátborzongató – sokan így jellemezték azt a felvételt, amiről a Bors néhány hete számolt be. Ezen valamilyen furcsa nyelven kántálnak, a háttérben hörögnek, miközben valaki magyarul szónokol fennhangon.

– Elhagy téged most minden gonosz démoni erő! – üvölti a hang. Mindez egy Pest megyei kisvárosban történt a közelmúltban. A Bors a település nyugalma érdekében nem hozta nyilvánosságra a pontos időt és helyet. A környékbeliek ördög­űzésről beszéltek.

Azt, hogy valami nincs rendben, a rendőrség is megerősítette: aznap, amikor a felvétel készült, csendháborítás miatt intézkedtek a szóban forgó házban. Az épület önkormányzati tulajdonban van és egy helyi kisebbségi önkormányzat működteti ott az irodáját. Felkerestük a szóban forgó település vezetését is, akik arról tájékoztatták lapunkat: kivizsgálták az esetet.

A Bors megszerezte azt a dokumentumot, amit a kisebbségi önkormányzat küldött a városvezetésnek. Ebben az áll: egy helyi szabad keresztényi gyülekezet használta ideiglenesen istentisztelet céljára az épületet, mert imatermük tetőszerkezete életveszélyessé vált.

Beismerték: hetente több alkalommal akár húszan is összegyűlhettek az önkormányzat épületében: „beszélgetés, bibliaolvasás, és hangszerelt istendicsőítő éneklés céljából”. Szerintük ez utóbbi lehetett hangosabb a kelleténél.

Tehát, amit sokan ördögűzésnek vélnek, az hivatalosan „hangszerelt istendicsőítő éneklés”. Az érintettek mindenkitől elnézést kértek, ígérték: megszűnik a hangoskodás a gyülekezet imatermének felújítása után. – Azóta hál istennek meg is szűntek a démoni zajok – mondta informátorunk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.