Buszbaleset: nem volt mindenkinek biztosítása

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 17. 08:00
Az egyiptomi buszbaleset legsúlyosabb sérültjei életjáradékért perelnek, és állításuk szerint az őket utaztató iroda egy fillért sem adott nekik. A Bors viszont megtudta: Egyiptomban az egészségügyi ellátásukra több tízezer eurót fizetett az ügyvezető.
K. V.

Hosszú, elhúzódó pereskedés elé néznek azok az utasok, akik járadékot szeretnének kapni a Best Reisen Utazási Irodától. Ismeretes: a tragikus bal­eset 2011 novemberében történt. Az utazási iroda csoportja három busszal hurghadai szállodáitól a repülőtérre tartott, amikor az első jármű felborult. A balesetben 11 magyar turista meghalt, 27 pedig súlyosan megsérült.

Tavaly ősszel az egyiptomi biztosítótársaságok több száz ezer eurót (akkori árfolyamon megközelítőleg 200 millió forintot) fizettek az áldozatok hozzátartozói­nak és a baleset sérültjeinek. Az utasokat képviselő dr. Ikanov Gábor pert indított Budapesten, hogy a baleset legsúlyosabb sérültjeinek az utazási iroda havonta fizessen egy bizonyos összeget. Az ügyvéd az elmúlt napokban a médiában többször elmondta, hogy az utazási iroda eddig egy fillért sem fizetett a károsultaknak. A cég jogi képviselője, dr. Zamecsnik Tamás ezt a Borsnak cáfolta:

– A baleset után az utazási iroda ügyvezetője, részben tulajdonosa azonnal a tragédia helyszínére utazott. Miután az utasok egy része baleset- és utasbiztosítással nem rendelkezett, a társaság intézkedett az egészségügyi ellátásukról a helyszínen és a kórházban. A hazautazás költségeit is részben az utazási iroda fedezte, miként az igény­érvényesítés költségeihez is nagymértékben hozzájárult – mondta az ügyvéd.

A Bors információja szerint az ügyvezető a baleset idején a helyszínen az egészségügyi ellátásra több tíz­ezer eurót fizetett, továbbá anyagilag is jelentős mértékben hozzájárult az egyiptomi igény­érvényesítéshez. Több alkalommal – két éven át – fizette a kárigényt érvényesítő magyar ügyvédek útját és ott-tartózkodását.

– Az utazási iroda nem tartja megalapozottnak ezeket a kárigényeket. Az utasok és az iroda közötti szerződéses jogviszonyt egyrészt az utazási szerződés és a vonatkozó kormányrendelet szabályozza, ami a kártérítésre vonatkozó felelősséget a befizetett összeg kétszeresében maximálja. Másrészt partnereinket a legnagyobb körültekintéssel választottuk ki. A német cég a desztinációban az egyik piacvezető cég, ők pedig egy olyan busztársasággal szerződtek, amely már több mint ötven éve van jelen. A balesetet előidéző sofőr felelősségét jogerősen megállapították, de ebben a kérdéskörben az utazási irodának felróhatósága nincsen – szögezte le az ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.