Hárman a helyszínen, ketten a kórházban haltak bele sérüléseikbe, amikor egy Toyota és egy Seat frontálisan ütközött. Az öt fiatal közül négyen a doncasteri Danum Academy tanulói voltak. Köztük a 18 éves K. Árpád is.
– Ez a legborzalmasabb dolog, amit egy olyan kis közösség, amilyen a mi iskolánk, átélhet. Kihelyeztünk egy emlékkönyvet, amibe a gyerekek beleírhatják az emlékeiket, de tanácsadók is rendelkezésre állnak – közölte Rebecca Staples, az iskola vezetője a BBC-nek nyilatkozva.
Az igazgatónő elmondta: Árpád mindig tettrekészen várta, hogy segíthessen az iskolában bárkinek. Egy igazán megbízható tagja volt közösségüknek, aki valódi gentlemanként viselkedett és mindenkire odafigyelt. A Facebook-adatlapja szerint magyar és szlovák gyökerei voltak, de már az Egyesült Királyságban született.
A baleset egy olyan útszakaszon következett be, ahol korábban már történt hasonló tragédia: 2011-ben három tinédzser halt meg, amikor autójukkal fának csapódtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.