Aktuális

Megrázó vallomás: bánom, hogy megszületett a fiam

Bors

2014. október 26. vasárnap 14:00

Felkavaró történettel állt a világ elé egy brit asszony. A nő megrázó őszintességgel beszélt arról, mit érzett, mikor megtudta, beteg gyereke született.

Múlt héten egy olyan családról írtunk, amelyben az apa és az anya is lemondott a veséjéről a beteg gyerekeik javára. Most egy olyan asszony vall sorsáról, akinek gyermeke Down-kóros. Példamutató volt, ahogy a brit család tagjai összefogtak a baj idején. Mark és Joanne Wishick gyermekei súlyos vesebetegséggel születtek, előbb a kisfiú szorult transzplantációra, neki az édesapa adta oda az egyik veséjét, majd a nagylány számára vált halaszthatatlanná a műtét, ő az anyától kapott túlélést jelentő szervet.

Ezúttal egy ennél is nehezebb helyzetben lévő anya vall a Daily Mailben helyzetéről. Gillian Relt döbbenetes őszinteséggel beszél arról, hogy nem kellett volna a fiának megszületnie. – Tudom, hogy sok mindenkit sokkolni fogok a véleményemmel. És kimondani sem könnyű ezeket a szavakat. De ha egészen őszinte akarok lenni, azt mondom, kár, hogy megszületett. Szeretem őt, sőt imádom. Mindentől védem és óvom immár 47 éve. De senki nem érzi azt a terhet, amit mi. Senki nem látja a mindennapjainkat és senki sem tudja igazán megérteni azt az aggodalmat, ami bennünk van: mi lesz vele, ha mi meghalunk?

Gillian 69, a férje, Roy 70 éves, nemsokára ünneplik 50. házassági évfordulójukat. Fiatalkori szerelem az övék, korán is vállaltak gyereket, első fiuk, Andrew egészségesen jött a világra. Éppen ezért amikor kisvártatva újra terhes lett a brit asszony, senki sem vette komolyan az aggodalmát: érezte, hogy valami nem stimmel a magzattal. Hisztinek nézte mindenki a félelmét, ezért a megfelelő vizsgálatokat sem végezték el, igaz, akkor még nem is voltak olyan korszerű eljárások, amelyekkel egyértelműen meg lehetett állapítani az effajta betegségeket.

– Amikor megláttam Stephent, egyből láttam, hogy valami baj van. Mongolidióta ez a gyerek? – kérdeztem anyámat, akkor még így hívták ezt a betegséget. Azt felelte, hogy semmi baja, és a nővéreknek, orvosoknak sem tűnt fel, hogy Down-kóros. Pedig számomra egyértelműek voltak a jelek. Hét hónap telt el így, hét hónapig próbáltam hazudni magamnak, és igyekeztem hinni a téves orvosi ítéletnek. Aztán Stephen beteg lett, bekerült a kórházba, ahol aztán közölték velem, hogy a gyerek tényleg „mongol”.

Egy világ omlott össze bennem. Azt hittem, hogy belehalok. És jöttek a kérdések: én rontottam el valamit? Szörnyű lesz az élete? Mit szól majd a nagyobbik gyerek, aki még csak kétéves volt ekkor? Milyen hatással lesz a házasságunkra? Abban a pillanatban vége lett annak a normális életnek, amit addig Royjal és Andrew-val éltem.

Gillian ezt követően fájdalmas őszinteséggel beszélt arról, ami ez után következett. – Amikor eddig eljutok a történetünkben, mindenki azt várja tőlem, hogy azt mondjam, aztán elfogadtam a fiam betegségét, és szépen élünk, amíg meg nem halunk. De nem így volt. Szeretem őt és védem mindentől, de igenis sajnálom, hogy megszületett. Az életünk sokkal boldogabb és gondtalanabb lett volna, ha ő nincs. Mindennap eszembe jut, hogy igenis el kellett volna mennem abortuszra, hogy hinnem kellett volna a megérzéseimnek. A mi életünk ráment a sérült gyermekünkre, de Andrew életét is megnehezítettük, hiszen ha már mi nem leszünk, az ő felelőssége lesz gondoskodni a testvéréről.

A mai orvostudomány már meg tudja állapítani, ha egy magzat hordozza ezt a genetikai betegséget, de sok nőt elítélnek, aki az abortusz mellett dönt. Két hete egy asszony, Suzanne Treussard vallott erről a Daily Mailben, hogy aztán százak szapulják őt a hozzászólásokban és szívtelen, érzéketlen embernek nevezzék. Ezért vállaltam a történetemet. Az kritizálhat, aki ugyanúgy él, mint én. Aki azzal a teherrel kel fel mindennap, hogy egy olyan gyereke van, aki sosem nő fel.

Aki nem igazán tudja, mi zajlik körülötte, hiába minden igyekezeted, nem lesz boldogabb az élete. Aki nem tudja ellátni magát, és akiről tudod, hogy ha meghalsz, teljesen magára marad. És mindezzel együtt ott van bennem a mérhetetlen fájdalom és az elviselhetetlen önvád, hogy mindezt így érzem. Amikor kiskamasz lett, ideg-összeroppanást kaptam, a munkámról le kellett mondanom, főállású anya lettem.

A sérült gyermekek szülei óriási hányadban elválnak, mi együtt maradtunk Royjal, de boldogtalanul éltük le az életünket, és öregségünkre az aggodalom gyötör minket. Éppen ezért kérem azokat, akik kritikát fogalmaznak meg, hogy gondolkodjanak, mielőtt beszélnek, addig, amíg nem éltek meg dolgokat, ne mondjanak ítéletet mások felett! 

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Ezért érdemes most összegyűjtened 10 tojásos dobozt

life.hu

Csalódás a családnak Damu Roland temetése: semmi sem alakul a terv szerint!

hirtv.hu

Végre egy igaz szó - Tucker Carlson új dokumentumfilmje hazánkról - az első visszhangok

kemma.hu

Életveszélyes útszakaszon akart átmenni az idős asszony, akit elgázoltak Nagysápnál

mindmegette.hu

A mennyei méhpempő: 8 áldásos hatása az egészségedre

vg.hu

Kiderült, miért húzódik el sokaknál a Covid-megbetegedés

borsonline.hu

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

borsonline.hu

Berki Mazsi üvöltötte Krisztiánnak: Te beteg állat vagy, pszichológushoz kéne elmenned

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

origo.hu

Megszólalt a Nagy Ő: elmondta, valójában mi volt közte és a győztes lány között