Gigacukiság: így néz ki az egyhetes nyíregyházi kismajom

majom
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 13. 20:30
Már a nagyközönség is láthatja az egy hete született gereza kölyköt a Nyíregyházi Állatparkban. Ám, akik messze vannak Nyíregyházától is megnézhetik a kismajmot a Facebookon.
Bors

Az Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett tenyészcsapat igen sikeres, hiszen évek óta bőséges a szaporulat – olvasható az állatkert Facebook oldalán.

A fél évig tartó vemhesség után világra jött kölyök legfeltűnőbb sajátossága a szüleitől eltérő szín, hiszen – míg az ivarérett egyedek sötét színűek –, a kis újszülött hófehér bundájú. Az apróság szőrzete 2–3 hónap elteltével fokozatosan fog megváltozni s egyévesen már ugyanolyan szőrzettel büszkélkedhet majd, mint a felnőtt egyedek: fekete arcát fehér szakáll keretezi majd, valamint oldalán és farkán is meg fog jelenni a névadó fehér szőrdísz.


 

A zászlósfarkú gerezák (Colobus guereza guereza)feltűnő megjelenése 100 évvel ezelőtt csaknem a vesztüket okozta: fehér szőrgallérjukat az afrikai törzsek fejdísz készítésére használták, és Európában is nagy volt a kereslet a bundájuk iránt. A főleg Közép- és Kelet-Afrikában előforduló faj nappali életmódot folytat.

Elsősorban levelekkel táplálkoznak,ehhez alkalmazkodva a gyomruk sokkal inkább a kérődző patásokéhoz hasonlít, mint a többi főemlőséhez, ezért állatkerti takarmányozásuk is speciális: sok lombot és magas rosttartalmú zöldséget fogyasztanak.

A fotókon a másfél éve született nagy testvér pátyolgatja az 1 hetes bébit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.