Aktuális

Bors-játék: a fődíjért is indul József

Hu-Zo

Létrehozva: 2014.10.01.

Szerencsés kezű feleségének tulajdonítja a kiskunfélegyházi Iványi József, hogy nyert a Bors játékán. Az ötvenezer forintos JYSK-utalványon az otthont szépítő apróságokat szereznek majd be.

Ötvenezer forintos JYSK- utalványt nyert a nyugdíjas Iványi házaspár. A feleség korábban gazdasági igazgató, a férj egy varrodában tmk-vezető volt. – Az újságot én veszem, de a matricatépés a feleségem reszortja, mert az ő keze szerencsésebb – mosolyog Iványi József.

– Régebben egyszer nyertünk a Jokeren, azóta sem, úgyhogy nagy öröm és meglepetés volt számunkra ez a mostani. Már nézegettük, hogy mit fogunk belőle vásárolni, de még nem döntöttünk. Lenne helye ágyneműnek, párnának, karnisnak és egyebeknek is. Van két gyermekünk és négy unokánk, nekik is jut majd a nyereményből.

– Az újságot ezután is vásárolni fogjuk, még akkor is, ha nem lesz benne játék, mert szórakoztató, jó kis olvasnivalók vannak benne. Vonzó persze az ötmillió forintos fődíj is, hogyne lenne az! De kisebb nyereményeket is szívesen elfogadnánk még, és mivel nyerni nem csak egyszer lehet, ugyanolyan eséllyel tépjük tovább a matricát, mint aki még nem nyert.

– A szerencsénkről először a lányunkat értesítettük, aki aztán továbbadta a jó hírt a sógoroknak. Széles körben terjesztjük, hogy mi vagyunk a példa: lám, a Bors játékában bárki találkozhat Fortuna istenasszonnyal! 

Játsszon Ön is!

Vegyen Borsot, tépje le a címlapon a matricát, és nézze meg, mit talál alatta! Ha három százalékjelet, akkor kedvezményt nyert, ha három egyforma szimbólumot, akkor nyereménytárgyat, de ehhez fel kell hívnia a Játékirodát! Ha nem nyert, akkor is nyerhet: tegyen négy matricát egy borítékba a kitöltött regisztrációs szel­vénnyel, és indulhat az ötmillió forintos fődíjért. Részletek az 5. oldalon és honlapunkon: www.borsonline.hu
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197948_auto_resized.jpg
origo.hu

Összejöhet a "magyaros" döntő a női kézilabda BL-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715114110
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715114110
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715114110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715114110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715114110
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos