Anyja karjaiban halt meg a bakancslistás újszülött

katolikus
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 10. 15:00
A pennsylvaniai házaspár kisfia borzasztó rendellenességgel született. A hithű katolikus Jenna Gassew és Fan Haley mindössze négy óráig mondhatták magukat szülőknek, ebbe az időbe végül csak a megkeresztelés fért bele.
Bors

A kis Shane élete szívszorítóan rövid volt, de cserébe tele volt szeretettel. A philadelphiai házaspár, Jenna Gassew és Dan Haley bakancslistát készítettek akkor még meg nem született fiuknak, miután megtudták, hogy a kicsi végzetes születési rendellenességgel jön majd a világra - írja a New York Daily News.

Shane csütörtök délután fél háromkor született meg, szülei pedig pár órával később már a halálhírét jelentették be a Facebookon. Rögtön a születése után megkeresztelték, hiszen a pár hívő katolikus. “Hálásak vagyunk azért a kis időért, amíg kisfiunkat karjainkban tarthattuk és megölelhettük” - írták.

Shane-t még születése előtt a rendkívül ritka, de annál súlyosabb anenkefáliával diagnosztizálták, ami azt jelenti, hogy az agyvelő részben vagy egészben hiányzik. Emiatt a koponyacsontok is deformálódnak. Az ilyen rendellenességnek hetvenöt százalékban halvaszületés a vége, amikor pedig nem, akkor csak pár óráig él a szerencsétlen baba.

Gassew és Haley pontosan tudták, mivel jár ez a rendellenesség, de hívő katolikusok révén az abortuszt azonnal kizárták, mint lehetőséget. Inkább elkezdtek összeírni egy bakancslistát, hogy abban a rövid időben, amíg Shane élni fog, minél több élménnyel tudják megajándékozni. Volt állatkerti látogatás, New York-i városnézés és egy philadelphiai kosárlabdameccs.

“Ez lesz a legnehezebb dolog az életünkben, de meg lehet csinálni. Mi vagyunk a szülei, és addig fogunk rá vigyázni, amíg lehet” - mondták még szeptemberben, a kicsi születése előtt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.