Anya, segíts! – könyörgött utoljára a 21 éves Gábor

– Amikor utoljára látták Gábort, nem gyanakodtak semmire?

Natália: – Nem. Amikor elment itthonról, pontosan úgy viselkedett, mint min­dig. Nem volt rossz kedve, nem volt letört. Amikor felhívott telefonon, már sejtettem, hogy gond van: pánik érződött a hangjából, kis híján sírt. Az utolsó mondat, amit tőle hallottam, az volt, hogy panaszosan könyörög: anya, segíts!
Gábor: – Tőlem annyit kért, küldjek valakit, aki segít rajta. Majd’ megőrültünk, ugyanis nem tudtuk, hol lehet, hiába magyarázta, hiszen ő sem tudta, hol van. Egy szülőnek ez a legnagyobb borzalom.

– Mi volt az utolsó életjel Gábortól?

Natália: – Gábor nehezen talál el egyik helyről a másikra. Aznap az eső vastag függönyként zuhogott, ez is nehezítette a tájékozódást. A legjobb barátjával, egyben rokonával beszélt utoljára.

– Mi a tippjük, hol lehet most a fiuk?

Natália: – Ötletünk sincs. Boldog fiú, akinek barátai vannak, mögötte pedig szerető család áll. Biztos, hogy nem lett öngyilkos. Mint szülő, soha nem adom fel a reményt, bízom benne, hogy a kisfiam előkerül. Holttestet nem találtunk, ez biztató, hisz így reménykedhetek benne, hogy a fiam életben van valahol.
Gábor: – Eddig azt hittem, valaki elütötte, és a holttestét elrejtette, azonban már nem hiszem, hogy így van. Semmilyen erre utaló jelet nem találtunk. Én is a teljes kétségbeesés szélén állok. Sem az emberek, sem a keresőkutyák nem találtak nyomokat. A bizonytalanság a legrosszabb.

– Mit üzenne Gábornak, ha tudná, hogy fia olvassa ezeket a sorokat?

Natália: – Akárhol van, jöjjön haza, jelentkezzen, mi mögötte állunk és segítünk neki! Soha nem adjuk fel.
Gábor: – Én annak üzenek, aki esetleg lát bármilyen szokatlan dolgot: szóljon nekünk, hiszen fontos jel lehet. Aki a környéken talál egy biciklit, kérve kérem: névtelenül is, de szóljon! Nem kell a kerékpár, de lehet, hogy közelebb visz a fiunkhoz.

Sínpályát és vizet látott

Szeptember 3-án látták utoljára Koósz Gábort. A fia­talember az egyik murakeresztúri barátjához indult délután fél 3-kor. Este fél 8-kor szüleit egy dombtetőről hívta – ott mérték be utoljára a telefonját –, hogy segítsenek, nem talál haza. Aznap erősen esett, a térerő is rossz volt, a fiú nem tudta behatárolni, merre lehet, csak annyi derült ki: vizet és sínpályákat lát. A szülein kívül a veszprémi Tear Együtt az Eltűnt Gyerme-kekért Alapítvány csapata és annak vezetője, Sinka Vivien, valamint a Cserhát Mentőkutyás Egyesület keresi. A közösségi hálón is óriási mozgalom indult.

A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud Koósz Gáborról, hívja a nagykanizsai kapitányságot, a 107-es vagy a 112-es, ingyenes segélyhívószámot, vagy személyesen tegyen bejelentést bármelyik rendőri szervnél.