Télen is kint maradnak a Bubik

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 19:00
Hosszú várakozás után hétfőn végre a nagyközönség számára is átadták a Bubit. A budapesti közösségi bringarendszer első állomásait még a tavaszi választások előtt felállították, utána hosszú tesztidőszak következett. Előbb a BKK dolgozói, majd civilek próbálhatták ki. Az igazi átadás pedig egyre váratott magára.
H. Á.

– Én az első tesztelők közt voltam. Az elején lehetett érezni a bicajokon, hogy „gyáriak”. Akadt a váltójuk, nehezen lehetett tekerni. Más gépek viszont máris „szét voltak hajtva”. Előfordult, hogy nem sikerült leparkolni valahol, mert elromlott a rendszer – számolt be tapasztalatairól Dávid.

Szerinte a kerekek is nehezek voltak, úgy tudja, azokat lecserélik. – Gondot okozott az is, hogy a bringák akkumulátora, amiről az elektronikai rendszer működik – mivel a tekeréssel töltődik –, gyakran lemerül, így használhatatlan lesz a bicikli. Ez később is probléma lehet, ahogyan az is, ha egy állomás megtelik biciklikkel, nem lehet letenni a gépet, kereshetsz másik dokkolót – tette hozzá.

A Bors azt is megtudta: a Bubikat télen sem viszik fedett helyre, így az utcán parkoló kétkerekűek ki lesznek téve az időjárás viszontagságainak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.