Mint arról beszámoltunk, jogerősen kilenc év börtönt kapott a négy halálos áldozatot követelô baleset okozásáért Eva Rezesová. Az asszony – miután az előzetes letartóztatásban töltött időt beszámítják a büntetésébe – legkorábban az ítélet kétharmadának letöltését követően, 2018-ban kerülhet feltételesen szabadlábra.
– Egyszerűen alapvető emberi jog, hogy a saját hazájában, a gyerekei, a családja közelében tölthesse le a büntetését Eva Rezesová – nyilatkozta a Borsnak Novák Péter, az asszony ügyvédje. – Ez nem azt jelenti, hogy Szlovákiában hamarabb szabadlábra kerülhet vagy bármilyen pluszkedvezményt kaphat, mint Magyarországon.
Az ügyvéd kérdésünkre elmondta, azok után, hogy két – általuk felkért – szakértőt is kizárt a bíróság az ügyből, számítottak a kilencéves ítéletre. Eva Rezesová úgy ment be a tárgyalóterembe, hogy a védő pontosan megmondta neki, jóval súlyosabb ítéletre számíthat.
A hatályos jogszabályok alapján jó magaviselet esetén tíz nap jutalom eltávozást kaphat a börtönből Eva Rezesová. Hat hónap múlva pedig kérheti, hogy a börtönből a jóval enyhébb fogház fokozatba kerüljön.
Szlovákiában csakúgy, mint Magyarországon, elnöki kegyelmet is kaphat egyéni elbírálás alapján egy elítélt.
A szlovák államfő, Ivan Gasparovic az ország történetének legszélesebb körű elnöki kegyelmét adta, amikor tavaly januárban a Szlovák Köztársaság létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából amnesztiát hirdetett. Az amnesztia eredményeként több mint ezer elítélt szabadulhatott a szlovák börtönökből.
Édesanyja vezekel a lánya miatt
Hatalmas tragédia és szerencsétlenség ez az eset. A legmélyebb alázattal kérek elnézést az elhunyt emberek családtagjaitól az eset miatt, amely egy életre szóló lelkiismeret-furdalást jelent számunkra. Mindannyiukat nagyon sajnálom. Lányom kész vállalni a teljes felelősséget azért a tragédiáért, amelyet okozott – nyilatkozta a Noviny-nak Eva Rezesová édesanyja az ítélethirdetés után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.