Mindent ledobtak magukról a színészek az operában 18+ fotó

Operaház
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 18. 12:30
Óriási sikerrel mutatták be a manchesteri operaházban az Alul semmi című filmből készült színdarabot. Az előadáson egy világosító hibájából a szereplők többet mutattak magukból a tervezettnél.
Bors

Nagy érdeklődés mellett adták elő az Alul semmi színházi változatát kedden a manchesteri operaházban. A darab története szerint hat munkanélküli acélgyári munkás siralmas anyagi helyzetéből egy sztriptízszámban látja a kiutat, és az utolsó jelenetben mindenki meg is mutatja magát anyaszült meztelenül.

Az eredeti tervek szerint a híres végszó közben csak szórt fény érte volna a színpadot, ám hiba csúszott a világosításba, ezért a közönség premier plánban, remek látási viszonyok között csodálhatta meg a szereplők férfiasságát.

A rendező, Roger Haines szerint a hibázó világosító máris megbűnhődött, annak ellenére, hogy a nézőket nem sokkolta a látvány, mindenki állva tapsolt a műsor végén, egyetlen panasz sem érkezett a színházhoz a gikszer miatt. – A fiúk tényleg mindent ledobnak nálunk, ahogy múlt éjjel ezt a közönség is láthatta, sőt talán kicsit jobban is, mint terveztük. A világosító korábban a legnépszerűbb volt az egész stábban, de a műsor után a többiek valósággal kikergették az épületből, és utoljára egy Alderley Edge-be tartó buszon látták. Kérem, ha bárki látta, szóljon nekünk, mert szükségünk van rá! – viccelődött a nagy sikerű premier után a Manchester Eveningnek a produkció sajtófőnöke. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.