Megmenekült az ötgyerekes szegedi család

ötgyerekes
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 17. 09:30
Az egész országból érkeztek felajánlások az ötgyermekes Vízvári Krisztina javára, akit családjával együtt kilakoltatnak. Nem kell utcára menniük, ha minden jól megy, Nagybaracskára költöznek.
Bors

- Mindent összepakoltunk. A nagyfiam betegen hordta egész nap a dobozokat fel a padlásra, hogy legalább a cuccaink ne ázzanak szét, ha utcára kerülünk. Szerdán megyünk, de hogy hova, azt még nem tudom – fogadott bennünket Vízvári Krisztina. Akkor ő még nem tudta, amit mi már igen: cikkünk megjelenése után számtalan felajánlást kapott, hogy öt gyermekével, köztük a sérült Topival ne kelljen utcára mennie. A Lapcom Média Alapítványon keresztül az ország minden részéről érkeztek telefonok, hogy befogadnák őket, albérletet adnának nekik. Krisztinának már csak választania kellett.

Mint azt a Délmagyarország megírta, az asszony másfél hónappal ezelőtt úgy döntött, kiköltözik az anyaotthonból, ahol öt gyermekével lakott. Egyikük sérült: egy autóbaleset után hónapokig kómában volt. Bár járni már tud, szellemileg nem ép. A gyerekek apjának bérleményébe költöztek, arról azonban kiderült, olyan sok adósság terheli, ami kezelhetetlen. Ezért kilakoltatják őket, ám a végrehajtók mellett a segítség is megérkezik. István – teljes nevét nem írhatjuk le – Nagybaracskán ajánlott az asszonynak és öt gyermekének otthont. A Bajától húsz kilométerre lévő faluban háromszobás családi háza a vízparton áll egy 650 négyzetméteres telken. Egyedül él benne, ide fogadja be Krisztináékat teljesen ingyen. Egy évig még rezsit sem kell fizetniük.

– Nem kell az utcára mennünk – kiabált örömében Krisztina. Utánakérdezett: Baján is van fejlesztő iskola, ahová sérült fia járhat, a többiek pedig a faluban járhatnak iskolába. Egyedül a legnagyobb fia marad Szegeden, mert már elkezdte a szakmunkásképzőt.

István eljön Szegedre, és amíg a gyerekek iskolában vannak, Krisztinának megmutatja a házat, és az asszony beszél a helyi családsegítővel. Költöztetésüket a Szent-Györgyi Albert Rotary Club segíti: egy tehertaxit fizetnek sofőrrel és rakodóval, hogy a holmijaikat is egyből el tudják vinni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.