Lábuk alatt tört ki a vulkán: pánik, harminc halott

Ontake
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 28. 13:15
Legalább harminc halott turistára bukkantak Japán középső részén, a Nagano prefektúrában fekvő Ontake tűzhányó csúcsának közelében – közölték a helyi hatóságok, ismertetve a legfrissebb összesítéseket.
MTI

A korábbi hírek egy halottról szóltak, hetvenen megsérültek, közülük harminc embert súlyos állapotban vittek kórházba. Tíz súlyos sérültnek válságos az állapota. A hatóságok arról tájékoztattak, hogy az újonnan megtalált több mint harminc embernek leállt a szívműködése, semmilyen életjelet nem mutattak. Japánban addig nem nyilvánítanak valakit halottnak, amíg a hivatalos vizsgálat a halál beálltát meg nem állapítja.

A Nagano és a Gifu prefektúra határán lévő Ontake vulkán helyi idő szerint szombaton dél körül tört ki váratlanul. Ekkor több száz hegymászó és turista tartózkodott a hegyen vagy a közelében. Többségüknek sikerült leereszkedniük a vulkánról, de több mint negyven hegymászó az éjszakát is a hegyen álló turistakunyhókban töltötte, mert a rossz látási viszonyok miatt nem tudott elmenekülni. Nagy erőkkel folytatódnak a mentési munkálatok, vasárnap reggel óta három hegymászót menekítettek ki a tűzhányó környékéről.

A vulkán jelenleg csaknem 10 kilométer magas hamuoszlopot lövell ki magából, ami nehezíti a mentést. Már a tőle mintegy száz kilométere délkeletre fekvő Kofu városában is hamu lecsapódása figyelhető meg.
A 3067 méter magas Ontake a japán fővárostól, Tokiótól mintegy 200 kilométerre nyugatra fekszik. Atomerőmű nincs a közelében. A vulkán legutóbb 1979-ben tört ki, akkor 200 ezer tonna hamut lövellt ki. Volt egy kisebb kitörés is 1991-ben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.