Rendeletben határozta meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy ki mekkora hitelre lesz jogosult. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 2015 januárjától jövedelemarányosak lesznek a törlesztőrészletek, amelyeket két nagy sávba osztott be.
A nettó 400 ezer forintnál kevesebbet keresők esetén a havi törlesztések összege nem lehet több a jövedelem felénél. Azaz az átlagkeresetet figyelembe véve a 154 ezer forintos bér mellett az összes törlesztő forinthitel(ek) esetén 77 ezer forint lehet. Devizahitelek esetében még kevesebb: euró alapúnál 38 500 forint (a jövedelem negyede), más devizánál, például svájci franknál pedig csak a tizede, azaz 15 090 forint. A 400 ezer forint felett keresők számára az arányok 60, 30, illetve 15 százalék. Ezek viszont csak kevesekre vonatkoznak, ugyanis devizahitelt az vehet fel, aki devizában kapja a fizetését.
Legrosszabbul a minimálbéresek járnak, hiszen a nettó 66 ezer forintjukra maximum csak 33 ezer forintos törlesztőrészletet kaphatnak. A hitel összege is változik. Ezentúl a forinthitel esetében a hitel maximum az ingatlan értékének 80 százalékát teheti ki. A rendelet egyébként az autókra is vonatkozik, ráadásul azonnal elvihető kocsik már nem lesznek: az árnak minimum a negyedét kell leperkálni forinthitel esetén. A már elindított hiteleket egyébként nem érinti a rendelet.
Gergely Péter, a bankracio.hu hitelszakértője szerint nem rossz a kezdeményezés, de szigorúbb rendeletet is lehetett volna alkotni. – A rendelet a feketejövedelemmel rendelkezőket zárja ki elsôsorban a hitelezésből. Aki legálisan kapja a pénzét, annak legfeljebb a futamideje nőhet, vagy kisebb hitelt vehet föl, ami kellemetlen, de eddig sem volt nagyon másképp. Viszont a jövedelem felére vonatkozó szabály még így is magas. Ettől még ugyanúgy eladósodhatnak az emberek. A korábbi PSZÁF-ajánlás ennél jóval szigorúbb volt, az 250 ezer forintos jövedelem alatt csak 30 százalékos eladósodást engedett – nyilatkozta a szakértő.
Orbán: kisebb törlesztő
Harmadával csökkenhet a már meglévő devizahitelesek adóssága és törlesztőrészlete. Ezt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. A kormányfő ezt a tegnap benyújtott elszámoltatási törvényre hivatkozva közölte, amihez hozzátette: egy ország fog osztani és szorozni. Orbán szerint az ezzel kieső tőkét a külföldi anyabankok fogják pótolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.