A rendezvényen NAV-ellenőrök jelentek meg, és próbavásárlást végeztek. Így tettek az egyik kürtőskalácsosnál is, ahová fél óra elteltével visszatértek, és elővették az igazolványukat. A vállalkozó ellen eljárást indítottak, mivel nem adott nyugtát. A férfi azzal védekezett, hogy akkor már ingyen adta az édességet, így kaptak egy felet az ellenőrök is.
A lap több forrásból is megerősített információi szerint míg a kürtőskalácsos az igazát próbálta bizonyítani, egyre több árus kezdett el méltatlankodni. Felháborodtak azon, hogy a hatóság mindig csak a „kishalakat" bünteti meg. A szóváltás tettlegességig fajult. Egy üllési fiatalember a gyanú szerint üdítős palackot vágott az egyik NAV-os fejéhez. Az ellenőrök rendőrt hívtak. Az erősen ittasnak látszó férfi ellenállt, mire járőrök a földre nyomták, megbilincselték és előállították.
Egy kecskeméti vállalkozó, aki vendégként volt jelen a rendezvényen szívinfarktust kapott és összeesett. A mentősök hosszú ideig küzdöttek az életéért, próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette. Közben az asztmás, állandó kezelés alatt álló kürtőskalácsos is mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért őt infarktusgyanúval kórházba szállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.