Bors-játék: Rózsa először játszott, azonnal nyert!

konyha
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 07. 12:00
Még soha nem nyert semmit, így madarat lehetett volna fogatni Sándor Rózsával, amikor vett egy Borsot, és nyereményt talált a matrica alatt. Megfogadta: ezentúl rendszeresen játszik velünk.
H. Z.

Hihetetlenül népszerű a Bors legújabb három az egyben játéka. Mindenki veszi a lapot és tépi a matricát. Ez persze nem véletlen, hiszen minden nap értékes, legalább tízezer forint értékű ajándékok nyerhetők. A kedvezményes vásárlási lehetőségről és az ötmillió forintos fődíjról nem is beszélve!

A Székesfehérváron élő Sándor Rózsa nagyon boldog volt, amikor kedvenc újságja címlapján feltépte a matricát. – El sem hiszem – lelkendezett, amikor meglátta a három egyforma jelet, nevezetesen a három almácskát a matricán.

Mert ez azt jelenti, hogy egy Dyras öt az egyben többfunkciós konyhai szeletelőt, reszelőt, valamint egy levehető fejes botmixert nyert. – Lili kislányom öt hónapos, neki például fantasztikus ételeket tudok ezzel a géppel készíteni. Még soha nem nyertem semmit, ezért nem tartottam magam szerencsésnek, de most nagyon boldog vagyok. A Bors korábbi játékain nem vettem részt, ám ezentúl rendszeresen fogom keresni a matricát, hiszen jó lenne egy szállodai utalvány, vagy mondjuk a százezer forint. Az ötmilliós fődíjról nem is beszélve! Lenne helye. Egyszer már rám kacsintott Fortuna, miért ne tehetné meg újra? – kérdi mosolyogva a fiatal anyuka.

Persze nem csak neki érdemes a Borssal játszania, mindenkinek áll a zászló. A Borssal mindenképpen nyer, ugyanis a fantasztikus nyereményeken túl mindennap különféle mellékletekkel jelenik meg a lap, amely így még többet ad olvasóinak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.