Anyja kitartott a fordított fejű könyvelő mellett - sokkoló videó

könyvelő
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 02. 13:00
Az orvosok lemondtak a most 37 éves Claudio Vieira de Oliveiraról, aki egy súlyos betegség következtében fejjel lefelé, a háta mögötti világot nézi. A férfi azonban könyvelő és motivációs tréner lett.
Bors

Bár az orvosok egy hetet sem jósoltak neki az életre, s szüleinek azt mondták, hagyják meghalni, ma már 37 éves a brazil Claudio Vieira de Oliveira.

A férfi úgynevezett arthrogryposisban, egy ritka veleszületett betegségben szenved, amitől a végtagjait sem tudja mozgatni, de ami a legnagyobb baj, a feje hátrafelé hajlik, s így fejjel lefelé, csak a háta mögött lévő világot tudja figyelni.

A szülők azonban még a legnagyobb nehézségek ellenére sem mondtak le gyermekükről, így a brazil férfi ma már sikeres könyvelő és motivációs szónok lehet. - Mindent sokkal nehezebb volt megtanulnom, ez tény, de soha nem szerettem, ha mások gondoskodtak rólam. Tanultam és dolgoztam, könyvelőként végeztem. Idővel megtanultam azt is, hogy hogyan kapcsoljam be a tévét, vagy hogyan vegyem fel a mobilomat, de a számítógépet és az internetet is tudom használni. Egész életemben alkalmazkodtam, de nem látom magamat másnak, mint a többi ember. A világot pedig egyáltalán nem látom fejjel lefelé, ez az, amit elsőként elmondok a motivációs előadásaimon is - mesélte a Daily Mailnek.

Claudio minderre a szájával képes, a telefont és a számítógépet is egy speciális toll segítségével képes használni, amivel a gombokat nyomkodja. Kerekesszéket azonban különleges testi torzulása miatt nem tud használni, mégis könyörgött a szüleinek, hogy járhasson iskolába.

Nyolcéves korától ugyanis elkezdte a térdét használni járásra, s ma egy speciális cipőben már az utcára is kimerészkedik. - Amikor a fiam megszületett, az orvosok azt mondták, meg fog halni, mert nem tud rendesen lélegezni. Volt olyan is, aki azt tanácsolta, ne etessem, hagyjam meghalni - mondta a férfi édesanyja, Maria Jose. - Én azonban sosem voltam szomorú Claudio miatt, rengeteg boldogságot hozott az életünkbe. Nem akartam megváltoztatni, és próbáltam neki olyan életet biztosítani, mint minden más gyereknek - folytatta az anyuka, akinek kitartása meghozta a gyümölcsét.

Claudio ma nemzetközileg is elismert szónok, keresik a világ minden tájáról.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.