Aktuális

Smink nélkül is szépek a magyar szépségkirálynők

Bors

Létrehozva: 2014.08.13.

A Miss International Hungary tizenkét, döntőbe jutott hölgyével találkozhattunk tegnap délben. Hozzánk smink nélkül érkeztek.

Ha valaki szép, az smink nélkül is szép. Charlie nótájának módosított szövege juthatott az eszébe annak, aki kötetlen beszélgetésen vehetett részt a lányokkal a péntek esti Miss International Hungary döntője előtt. A győztes képviselheti Magyarországot a november 14-én Tokióban megrendezendő nemzetközi versenyen, ahol hetven ország szépségkirálynője indul a koronáért. A mostani találkozóra a lányok smink nélkül érkeztek, hogy hétköznapi arcukat is megmutassák.

– Nem mondom, egy pár percet jó, ha minden lány szán magára reggelente a tükör előtt, de túlzásba nem szabad esni – mondta Fábián Éva sminkes, aki majd a versenyen szépíti a lányokat a stábjával. – Az apró pattanásokat, kicsi foltokat, a kialvatlanság okozta esetleges karikákat el lehet tüntetni. De a szépség, és ne a smink legyen hangsúlyos. A versenyen is az az elvem, hogy a sminkes ne itt akarja „önmegvalósítani” magát – mondta a Borsnak a szakember.

Nyitrai Dalma Dabason jár iskolába, most fog érettségizni. – Alapozót soha nem használok, a szemem húzom ki, és egy kis szájfény kell még. Nem akarok túlzásokba esni, ráadásul a barátom is jobban szeret smink nélkül. Szerinte, ha valaki szép, kenceficék nélkül is az.

Polgár Dotti a 2012-es X-Faktorban indult. – Reggel csak egy kis púdert és spirált használok. Tíz percnél többet nem töltök a tükör előtt. Fellépésre készítem ki jobban magam. Derűsebb sminket csinálok, hogy fittebbnek látszódjak.

Gábor Ingrid főiskolás Egerben és mellette dolgozik. – Hétköznap reggel 3 perc alatt elkészül a sminkem. Színezett krémet és szájfényt használok. Ennél többet csak akkor foglalkozom magammal, ha buliba vagy színházba megyek. A kevés sokkal jobban mutat rajtam.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715054710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715054710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715054710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715054710
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?