Nyaraláskor ütötte agyon az áram a fiatal lányt

áramütés
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 27. 05:20
A szomszédokat is megrázta a múlt hét végén egy siófoki nyaralóban történt tragédia. Három lány és két fiú vette ki a kis házat. Az egyik lány zuhanyozás közben nagyot kiáltott, de mire barátai a segítségére siettek, elhunyt. Áramütés érte.
Gergály Judith

Csöndes, kihalt kis utca a siófok-sóstói Katona József. Itt áll a kis ház, amiben hétvégén egy húszesztendős lány lelte halálát tragikus körülmények között.

A ház zárva, rendőrségi pecsét a villanyórán. Csak az egyik szomszédban vannak otthon. Tomcsányi Éva és a férje akkor is otthon tartózkodott, amikor a mentők és a tűzoltók szirénája hasított a nyaralók csendjébe.

– Odarohantunk, hátha tudunk valamiben segíteni. Tudtuk, hogy három fiatal lány és két fiú bérelte ki a kis házat. Ahogy odaértem, az egyik lány sokkos állapotban volt. Zokogott, arcát a kezébe temette, és azt kiabálta közben: ő a legjobb barátnőm, istenem, most mi lesz velem! – mutatta lapunknak az asszony, hogyan siratta a lány a barátnőjét. – Próbáltuk vigasztalni a gyerekeket, tartani bennük a lelket. Megtudtuk, hogy áramütés érte az egyik lányt. Sajnos a mentők hiába próbálták újraéleszteni. Látni is rossz volt.

A halálos áramütés a zuhanyzóban történt. A lány barátai a kiáltásra figyeltek fel, de a fürdőszoba ajtaja be volt zárva, ezért az ablakon át siettek a bent lévő segítségére. Azonnal hívták a mentőket is, de már késő volt.

Egyelőre nem tudni pontosan, mi okozta a balesetet, annyi bizonyos, hogy előző nap vihar volt, és a szomszédos ház udvarán álló fenyőfába belecsapott a villám. A közeli házakban tönkrementek az elektromos berendezések, le is szerelték a szomszéd villanyóráját.

Elképzelhető, hogy a villám végigfutott a vezetékeken, és ezáltal szűnt meg a földelés, de az is, hogy a villanybojlert beszerelő szakember hibázott vagy mulasztott. – Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt folytat eljárást a rendőrség – közölte Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Ennél többet az ügy jelenlegi szakaszában nem mondhatok.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.