Háromszor esküszik a szuperszexi magyar modell

Amina Malakona
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 04. 11:00
Amerikában a hónap lánya lett, nem is csoda, hogy párja hamar beköti a fejét – háromszor is. Amina Malakona azonban marad Buda­pesten, és újra modellkedik.
GYLF

Nem csak a neve, ő maga is különleges: Amina Malakona hosszú évek óta járja a világot, Európában nincs ország, ahol ne járt volna, de a tengerentúlon is letette a névjegyét. A magyar modellel egy olasz ruhamárka fotózásán találkoztunk.

A Borsnak elárulta, rövidesen oltár elé is vezetheti párja, és a „sokszínűségüknek” köszönhetően a menyegző sem lesz mindennapi. – A szüleim a moszkvai egyetemen ismerték meg egymást, édesapám csádi, édesanyám magyar
– mondta. – Én már Salgótarjánban születtem. A vőlegényem azonban Romániában, így egy évet Bukarestben töltöttünk, most azonban visszaköltöztünk Budapestre – itt folytatjuk a közös életünket.

Amina szépségére már a tengerentúlon is felfigyeltek, a híres nyuszis magazin digitális változatában háromszor is anyaszült meztelenül kergette őrületbe a jenkiket, sőt egyszer egy olyan versenyen is szerepelt, ahol a tradíciók szerint nem is nagyon szerepelhetett volna.

– A nyuszis magazin amerikai honlapján tavaly júliusban én lettem a hónap lánya. Pedig szinte kizárólag amerikai lányokat szoktak megválasztani – mosolygott Amina. – Egy ideig hanyagoltam a modellmunkákat, de most újrakezdtem, és szerencsére nem felejtettek el a fotósok és a cégek sem. A párommal már az esküvőt is tervezzük: a barátok és a családom kedvéért a lagzi Budapesten lesz, az esküvő azonban mindenképpen Los Angelesben. A párom rokonai miatt viszont valószínűleg Romániában is kimondjuk egymásnak a boldogító igent – nevetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.