– Csak a Bátor Táborra szerettem volna felhívni így a figyelmet. Lent voltunk az Őrségben a családdal, a lányom öntött le, a feleségem kamerázott és sajnos az unokámat nem avattuk be, ezért ijedt meg annyira. Később persze sikerült megvigasztalni.
– A videót visszanézve valóban elgondolkoztunk azon, hogy újra kellene venni, de addigra már a lányomnak is sietnie kellett, ráadásul késő volt, így nem volt rá időnk. A csíkos zoknit egyébként egy finnországi ismerősöm édesanyja kötötte nekem. A gumipapucsra a nagy sár miatt volt szükség, a pólót pedig a lányomtól kaptam és szereti, ha hordom, amikor ô is ott van – magyarázta Falus a többek által cikizett öltözékét.
Információink szerint egyébként az ellenzéki pártoknál nem tudtak a videóról. Egy MSZP-s forrásunk azt mondta: ők már nehezen lepődnek meg bármin is a politikában, de ezen megdöbbentek. A DK-nál szintén égnek állt az emberek haja a videó láttán.
Falus egyébként Tarlós Istvánt hívta ki egy leöntésre. Megkerestük a főpolgármester irodáját, hogy elfogadja-e a kihívást, de eddig nem kaptunk választ kérdésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.