Döbbenet mit tett a nőért, akibe első látásra belezúgott

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 21:00
Igazi hősszerelmesként viselkedett egy fiatal ír férfi, azt követően, hogy együtt utazott álmai nőjével Dublinba. A srác a fél világot segítségül hívta, hogy megtalálja a lányt, akibe első és eddig egyetlen találkozásuk során beleszeretett.
Bors

21. századi lányregénybe illő módon kezdődik egy ír fiú és egy kanadai lány kapcsolata – írja a brit Metro. A huszonéves fiatalok ugyanis együtt repültek Barcelonából Dublinba és az út során a srác halálosan beleszeretett utastársába. Annyira, hogy még a lány telefonszámát is elfelejtette elkérni. Szerencsére ez végül nem akadályozta meg abban, hogy felkutassa élete szerelmét.

A meghatározó repülőút után a 27 éves fiú képtelen volt kivernie a fejéből, utastársát, ezért elhatározta a fél világ és az internet segítségét kéri, hogy ismét megtalálja a lányt. A srác egy internetes kampányt indított a Twitteren „loveatfirstfilght” (szerelem első repülésre) címmel, hogy azon keresztül keresse szerelmét, akiről csak annyit tudott, hogy Katie-nek hívják és Kanadában él. A hősszerelemes arra kérte a netezőket, hogy minél többen osszák meg üzenetét, hátha az végül eljut álmai nőjéhez.

A fiúnak nem is kellett csalódnia. Története annyira meghatotta a twitterezőket, hogy pár nappal később már Katie-től kapott üzenetet. A lány elmondása szerint, egyik rokona vette észre a neten terjedő üzenetet. Mivel ő is sokat beszélt családtagjainak a rejtélyes fiúról, akivel a repülőn találkozott, a twitterező rokon azonnal szólt neki. Azóta a fiatalok e-mailben tartják a kapcsolatot és reményeik szerint hamarosan újra találkozhatnak, sőt esetleg számot is cserélhetnek majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.