Aktuális

Tragédia: szétzúzta a lány fejét a repülő Pusztaszeren

S. D., k.g.g.

Létrehozva: 2014.07.02.

Repülő ütött el egy 18 éves kecskeméti lányt szerdán Pusztaszeren. A fiatal többedmagával volt a repülőtéren: a gépen egyik barátnője ült, akinek sétarepülés volt a születésnapi meglepetése.

A Csongrád megyei Pusztaszer repülőterére mentőhelikopter érkezett szerda délelőtt. A landoló géptől nem messze riadt fiatalok álltak körben. A földön egyik barátnőjük feküdt eszméletlen állapotban, miután egy leszálláshoz ereszkedő repülő kereke fejen találta.

– A repülőtér felett egy kisrepülőgép pilótája manőverezés közben elveszítette az uralmát a gép felett, majd annak kerekével elsodort egy ott lévő 18 éves kecskeméti nőt. A sérültet mentőhelikopter szállította a Szegedi Traumatológiai Klinikára – tájékoztatta lapunkat dr. Szenti Szabolcs százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Bors úgy tudja: a repülőn az elütött lány barátnője utazott, akinek a születésnapját ünnepelték, és meglepetésként kapta ajándékba a tizenöt perces sétarepülést.

A fiatalok lent kameráztak és integettek, míg társuk röpködött a levegőben. Úgy tudjuk, hogy a társaság egy Kecskemétről érkezett néptáncos csapat, akik a repülőtér szomszédságában táboroztak. 

Friss: 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a légi közlekedés veszélyeztetése vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a pilóta ellen. Kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségnek arra, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására. Megalapozott gyanújuk szerint a pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször túlzottan alacsonyan repült, majd egy ilyen manőver során sodorta el kerekével a nőt, akinek állapota szerdán este válságos volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák