Temetésen mentett életet Krisztián

életmentő
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 12. 09:00
Temetésen mentette meg barátja életét Krisztián. Iskolatársa a napon összerogyott, fejét beverte a betonba, és kómába esett.
Sütő Dániel

Gyászos pillanatban kellett életet mentenie a 18 esztendős Egyed Krisztiánnak. Az óbudai fiatalember legjobb barátjának édesapja nemrég elhunyt, a temetésre Krisztián is elment. A ravatalt tömeg vette körül, sokan a tűző napra kényszerültek állni, mert már nem fértek be a terembe. Ekkor lett rosszul Krisztián barátja, a 16 éves Komlós-Cayan Stewart.

– A nap pont a tarkónkra sütött, a fekete öltöny szinte izzott rajtunk. Éreztem, hogy kezdek elgyengülni. Szóltam Krisztiánnak, hogy nem vagyok jól, és elindultam egy pad felé, hogy leüljek. Ez volt az utolsó kép, amire emlékszem – mesélte Stewart, aki nem is sejtette, hogy élete veszélyben forog. Krisztián figyelte barátját, amint bizonytalan léptekkel közelít a pad felé, ahová már nem jutott el.

– Stewart összeesett. Ahol álltunk a temetőben, ott végig lejtős, macskaköves út volt, Stewart pedig ájultan zuhant a talajra. A feje pont eltalálta a köveket, a halántékát alaposan beverte. A csattanást még a ravatal belső termében is hallották – emlékezett vissza Krisztián, aki azonnal iskolatársa segítségére sietett. Szerencsére tisztában volt az alapfokú elsősegély fogásaival, úgyhogy tudta, mit kell tennie: miközben a mentőket hívták, vízzel locsolták a fiatal fiú tarkóját, felemelték a lábát, és élesztgették a tinédzsert. Stewart végül magához tért, de szavai akadoztak, pulzusa gyenge volt.

– Ami ezután történt, azt már csak elmondásból tudom: az intenzív osztályon ültem, magamnál voltam, amikor egyszercsak fennakadt a szemem és elkékültem. Az orvosok ledermedtek, apám ugrott oda, hogy kihúzza a nyelvemet, amit kis híján lenyeltem. Kómába estem – mondta el a fiú.

Az orvosok intenzív terápiának vetették alá, de így is csak másnap tért magához.

– A kórházi ágyban fekve eszméltem. Az okozhatta a rosszullétet, hogy a temetés előtt megittam egy energiaitalt, ami fölvitte a vérnyomásomat, a napon viszont leesett a vércukrom. Hogy bevertem a fejem, az csak tovább rontott a helyzeten – tette hozzá a fiatalember, kiemelve: ha Krisztián nincs ott mellette az elején, akkor a kóma sokkal súlyosabb károkat is okozhatott volna.

Neki köszönheti, hogy elme­sélhette most ezt a történetet. Szülei pedig örökre hálásak lesznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.