Sokkoló dolog okozhatta a kisbabák halálát

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 01. 22:30
Vegyi égési sérüléseket szenvedtek az újszülöttek fertőtlenítő kendők használata miatt az Egyesült Királyságban. Három csecsemő halt meg, a szakértők szerint a fertőtlenítő hozzájárulhatott a halálukhoz.
Bors

28 koraszülött kisbabán jelentkeztek égési sérülések, miután a katéter eltávolítása előtt klórhedixin tartalmú fertőtlenítő kendővel letörölgették őket. Az égés mellett néhány esetben eritémás tüneteket is észleltek, azaz a bőr alatt lévő, nyomásra érzékeny vörös csomókat.

A klórhedixint gyakran használják a kórházakban, hogy megelőzzék a koraszülöttek katéterrel összefüggő véráramba kerülő fertőzéseit. 2004 és 2013 között a brit gyógyszereket és egészségügyi termékeket szabályozó hatósághoz 13 bejelentés érkezett a fertőtlenítő súlyos mellékhatásai miatt. 1992 és 2014 között további 16 esetet regisztráltak az orvosi szakirodalomban. Összesen tehát 29 esetről van szó, közülük 4 csecsemő meghalt: három az Egyesült Királyságban, egy pedig az Egyesült Államokban.

Erős a gyanú, hogy a három brit csecsemő haláláért a fertőtlenítőszer is felelős lehet, amellett, hogy mindhárom kisbaba krónikus betegségben is szenvedett. A klórhedixint évente több ezer alkalommal használják biztonságosan a kórházakban. Döntő szerepe van a koraszülöttek fertőzéseinek megelőzésében, amely vezető halálok az újszülött osztályokon.

A Mirror információ szerint a szakértők egy friss közleményben figyelmeztették a kórházi dolgozókat, hogy mindenki legyen körültekintő, amikor a kisbabáknak fertőtlenítőt adagol. Minimális használatot javasol, s a lehetséges mellékhatások gyakori ellenőrzését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.