Sokk: óvóbácsi bántalmazta a gyerekeket

óvodás
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 04. 21:00
Letartóztatták azt a 22 éves dán férfit, aki a vád szerint szexuálisan bántalmazott 13 gyereket. Az ügy pikantériája, hogy az illető egy előkelő New York-i óvodában dolgozott gyakornokként.
Bors

Főként gazdag szülők, külföldi családok és ENSZ tisztviselők gyermekei járnak abba a felkapott New York-i intézménybe, ahol Malthe Thomson gyakornok a vádirat szerint 13 gyermeket molesztált.

A 183 cm magas és 127 kg férfit egy hete tartóztatták le, mert a ruhájukon keresztül megérintette 9 különböző gyermek nemi szervét. A 10. áldozat intim területeihez állítólag még a fejét is hozzányomta, három további ovisnak pedig megdörzsölte a fenekét. A panaszok szerint mindezt 4-5 éves kislányokon és kisfiúkon követte el.

Thomsen kihallgatása 4 órán keresztül tartott, a Manhattani Büntető Bíróság 45 nap múlva hozza meg a döntését. Gilbert Hong bíró a Nydailynews-nak elmondta, hitelt érdemlő bizonyítékok után kutatnak, hogy az esküdtek eldönthessék, valóban bűnös-e a vádlott. A tárgyalás a nyilvánosság előtt zajlik majd.

A leendő óvóbácsi ügyvédei szerint a férfi nem vallott be semmit, de a nyomozók szerint mindenképpen ki kell vizsgálni az ügyet: ha az emberek ezt állítják, lehetséges, hogy igazak a vádak.

A fiatal gyakornok Dániában élő szülei - egy leszbikus pár -, Brigitte Thomsen és Marianne Larsen azonnal repülőre ültek, hogy támogasság fiúkat. - Mi egy óvódapedagógus család vagyunk. A fiam nagyon szeretetteljes, gondoskodó srác, bizton állíthatom, hogy nem gyermekbántalmazó - mondta Brigitte. Utoljára áprilisban látta a Harlemben élő fiát, akkor még szép városnak látta New Yorkot, de most már gyűlöli.

Az érintett szülők hatására az óvoda is teljes körű vizsgálatot végzett a botrányos ügyben, ők alaptalannak tartják a vádakat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.