Ilyen még nem volt: hallást kapott Ákoska

Szeged
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 11. 18:00
Szegeden végezték el az ország első olyan műtétjét, amely során egy speciális implantátumot ültettek be a 18 hónapos Ákosnak. Ennek köszönhetően a kisfiú hallóvá válik, és teljes értékű életet élhet.
Délmagyar

 – Egyéves kora körül kezdtünk gyanakodni, hogy baj lehet a hallásával, de nehéz volt eldönteni, hogy valóban nem hall, vagy csak nem figyel. Egyébként ugyanis eleven, mosolygós, jókedvű gyerek – mesélt Ákoskáról a delmagyar.hu-nak Csapi Borbála. Az édesanya azonban nem sokkal később megtudta: másfél éves kisfia súlyosan halláskárosodott, mindkét oldalon.

A keceli család a jó szakemberek miatt jött Szegedre, ahol az alapos kivizsgálás után különleges ajánlatot kapott. A kisfiún próbáltak ki először egy újfajta eljárást és egy újfajta műszert, amelynek köszönhetően teljes értékű életet élhet. A kétoldali implantátumot, ami mindössze két hete jelent meg a piacon, csütörtök reggel helyezték be a gyerek koponyacsontjába.

– Ez egy teljesen új eszköz – magyarázta a műtétet végző Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának tanszékvezető tanára. – A berendezés az idegeket ingerli, így a siketeket is újra hallóvá teheti, mert a nem működő hallópályarendszert újra működésre bírja.

A kétórás műtét során ráadásul a 10-15 centiméteres vágás helyett elegendő volt egy mindössze négycentis.

– A műtőben kipróbáltuk, Ákos már hall. A gyógyulási folyamatig, egy hónapig azonban még nem kapcsoljuk be a készüléket. Utána is fokozatosan szoktatjuk majd hozzá a hangokhoz – mondta el a professzor. – Iskolába már egészséges, halló gyerekként járhat majd. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.