Húszmilliót érő tonhalat találtak a kajakozók

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 15. 12:30
Érzelmi hullámvasútozásnak is beillett az a kajaktúra, amin hat brit fiatal vett részt. A sportolók először halálra rémültek a haltól, amit cápának hittek. Aztán megtudták, hogy a ritka tonhal ötszázezer angolt fontot ér, ám végül egy fillért sem kaptak.
Bors

A derékig érő vízben lebegett a ritka, kék-úszójú tonhaltetem, amiről először azt hitték, hogy cápa. Egy brit kajakozó csapat szombaton a délutáni órákban Dél-Anglia meseszép tengerpartján evezett, amikor egyikük megpillantotta a vízben az állatot. Amikor látták, hogy nem magától mozog, hanem a víz ringatja, a közelébe eveztek, hogy jobban szemügyre vették. A két és fél méteres halat nem akarták ott hagyni, gondolták kiviszik a partra, de az olyan nehéz volt, hogy még a vízben sem tudták vontatni. Ezért nagy nehezen feltornászták az egyik kajakra, és kiúsztatták a strandra, a nyaralók legnagyobb csodálatára. Az óriási hal piaci értéke a szakértők szerint legkevesebb ötszáz-ezer angol font, ami körülbelül húszmillió forintnak felel meg.

Ám Pals Sarah Little, Laura Pickervance, Hannah Ford, Shauna Creamer és Charlotte Chambers azonban egy megveszekedett vasat sem keresett, mert ez a halfaj különösen veszélyeztetett, így sem lehalászni, sem értékesíteni nem lehet az országban. A helyszínre hívott tengerbiológusok persze nagyon örültek a fogásnak, hiszen az övék lett a tetem, melyen az elkövetkezendő napokban különböző vizsgálatokat végeznek. Az első kérdés az lesz, hogy vajon miért pusztult el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.