Tessa annak ellenére mindig mosolyog, hogy egy igen ritka betegséggel született. A kislánynak nincs orra, nem érez szagokat, kedves kis arca első pillantásra sokkoló, a hétköznapi szokásai azonban nem térnek el a mieinktől: tud köhögni, tüsszögni, olykor meg is hűl.
– Először teljesen le voltunk taglózva, azt sem tudtuk, hogy létezik ilyen rendellenesség – mondja a Daily Mailnek a kislány anyukája, Gráinne. – Kérdések sokasága vetődött fel bennünk, lehet-e így élni, tud-e valaki ebben a helyzetben segíteni neki? Aztán ahogy hazavittük, és szépen cseperedik, azt vesszük észre, hogy a hiányosságát az előnyére fordítja. Mindig mosolyog, nagyon édes, folyton az idősebb testvéreit utánozza, akik szintén odavannak érte. Aki megismeri, teljesen elolvad tőle, mindenki azt mondja, hogy annyira ösztönző a kis lénye, de mi is így érezzük, sokat tanultunk tőle.
A brit házaspár a terhesség 20. hetéig azt hitte, hogy minden rendben van, akkor jelezték az orvosok, hogy az ultrahang rendellenességet mutat. Nem sokra rá megint olyan híreket kaptak, hogy nincs gond a kislánnyal, éppen ezért amikor megszületett, óriási sokként érte őket Tessa látványa.
– Gyorsan elvették tőlem, igyekeztek stabilizálni az állapotát, hiszen a légzése így igencsak nehézkes – meséli az édesanya. – Annyi időm volt, hogy megpusziljam a homlokát és elmondjam neki, hogy szeretem. Életem legnehezebb öt hete volt, amit az intenzív osztályon töltött. Amikor nagyobb lett, az okozott problémát, hogy miként reagáljunk a járókelők döbbent megnyilvánulásaira. De már nem foglalkozunk ezzel, meg tudja mutatni az embereknek, hogy a más is lehet szép, ő ugyanis az.
Tessa a jövőben több operáción fog átesni, kap egy implantátumot, amit, ahogy nő, folyamatosan cserélni kell. Nathan, az édesapa elmondta: azért döntöttek így, mert Tessa ugyan nekik tökéletes, de gondolniuk kell az ő életére is, arra, hogy hamarosan gyerekközösségbe megy, ahol ki lesz téve a csúfolódásnak. Ráadásul már így is többször műtötték, a rendellenesség a szemét is deformálta, és légzéskönnyítésre is szüksége volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.