Hancúrpajtást csinált a tinilányból a két edzője

orális szex
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 14. 21:00
Szexbotrányba keveredett egy edzőtanár házaspár. Kiderült: egy tanítványukkal mint orális szexpartnerrel színesítették nemi életüket. A fiatal tanerőket pikáns fényképek és erotikus tartalmú üzenetek buktatták le.
Bors

A Mississippi állambeli Jacksonban járunk. A helyi tévétársaság, a WLBT tudósítása szerint a 26 éves Blair és férje, a 27 esztendős Michael Porter edzette a Ridgeland High School – azaz gimnázium – softball-csapatát. A softball az Egyesült Államokban oly nagyon imádott baseball „szelídebb” változata, így a sportág leginkább a lányok körében népszerű.

A tanárpár azonban az egyik 15 éves csapattaggal túlságosan is sokat foglalkozott, olyannyira, hogy túllépték az edző-sportoló viszony kereteit. Hogy mennyi rábeszélést vagy szelídebb erőszakot, nyomást kellett alkalmazniuk a felnőtteknek, vagy hogy hogyan hálózták be a lányt, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre sikerült bevenniük a diákot szexuális játékaikba.

A szexháromszög tagjai a rendőrség szerint meztelen képeket, illetve mocskos szövegű üzeneteket is küldözgettek egymásnak, és ez lett a vesztük. A diáklány édesanyja ugyanis felfedezte a pikáns e-maileket, SMS-eket, üzeneteket szeme fénye okostelefonjában. Szörnyű gyanújával azonnal tárcsázta a rendőrséget.

A lány erre mindent bevallott. Elmesélte, hogy tanáraival nem csak otthonukban, de az iskolában, a sportpályáknál is szeretkezett, igaz, csak orális szexben volt része. A házaspárt őrizetbe vették, de aztán 30 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A gimnázium természetesen azonnal kirúgta a pedagógusokat, akik akár 30 év börtönt is kaphatnak azért, mert szexpajtásnak szervezték be egy kiskorú tanítványukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.