90 évesen is strandol a szuperfiatalos Mimike

Hódmezővásárhely
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 24. 12:30
Mimike ötéves korában tanult meg úszni, azóta jár az akkor megnyitott hódmezővásárhelyi strandra. Immár 85 esztendeje. Csánky Lászlóné Mimike a fürdő szerelmese, de mély vízbe már nem merészkedik.
Török Anita

A strandra megyünk? – kérdeznie sem kellene az úti célt a házhoz rendelt hódmezővásárhelyi taxisnak Csánky Lászlóné Mimikétől. A 90 éves nyugdíjas tanítónőnél csupán öt évvel fiatalabb a vásárhelyi fürdő, ami 1929-ben nyitotta meg kapuit.

– Akkor kezdtem el lejárni, amikor a korábbi fürdőben gyerekként megtanultam úszni. Ez a Tóalj utcán volt, a jelenlegi benzinkút helyén. Ott még külön fürödtek a nők és a férfiak. A bejáraton sem együtt mentünk be, nem is láttuk egymást. Vigyáztak az erkölcseinkre – mesélte mosolyogva az idős asszony.

Zárdában tanult, az egyik osztálytársa oktatta mellúszásra. Az úszógumit még nem ismerték, ezért a nagynénje párnatokból, cihából varrt valami affélét, ami megtartotta a vízen.

– A strandon egy medencében lehetett fürödni, jó nagy volt, homok vette körül. Büfé is egy volt, de mi, gyerekek otthonról hoztuk az ennivalót, szalámis kenyeret. Később trambulin is került a medencéhez. Hideg vízben úsztunk, ez akkor még nem jelentett gondot. Pláne, hogy a fiam születése előtt pár hónappal még átúsztam a holtágat Mártélyon. Később a fiam és a négy unokám is a vásárhelyi strandon tanult meg úszni – emlékszik Mimike. Általában hetente kétszer jár strandra, ilyenkor 300–400 métert úszik.

– Régebben még a mélyben tempóztam, ma már nem merek. Többször műtötték a lábamat, a csípőmet, nem kockáztatok. Az úszásról viszont nem szeretnék lemondani, jót tesz a mozgás. Fiatalasszonyként elnéztem, hogy nyolcvanévesek is tempóznak a vízben, csodáltam őket, de nem gondoltam, hogy 90 esztendősen is strandolok – mosolyog.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.