Tisztelt bírónő! A bal herém fele akkora, mint a jobb!

here
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 09. 12:15
A heréjéről készített orvosi fényképekkel akar kimászni a csávából egy rendőrnyomozó, akit szexuális erőszakkal vádolnak.
Bors

Érdekes védekezési stratégia: a heréjét akarja bemutatni egy német rendőr a bíróságon, hogy ártatlanságát bebizonyítsa. A zsarut azzal vádolják, hogy orális szexre kényszerített egy fiatalembert Düsseldorf Oberbilk nevű városrészének rendőrkapitányságán.

A per egy hónapja folyik az 58 éves főnyomozó ellen, akinek ügyvédje most, az ötödik tárgyalási napon nem mindennapi szakértői véleményt mutatott be a bíróságnak. Ez azt tanúsítja, hogy védencének jobb heréje kétszer akkora, mint a bal. Ez 16 éve így van, vagyis az állítólagos szexuális erőszak idején is ez az állapot állt fenn. Márpedig az áldozat – írja a Bild – egy ilyen nyilvánvalóan feltűnő jelenségről említést sem tett.

Utóbbi védője erre úgy kontrázott, hogy minden második férfinek eltérő méretű a két heréje. Ráadásul, ha egy férfi előveszi a szerszámát a nadrágjából, nem láthatók feltétlenül a heréi is.

A vádlott ügyvédje mindenesetre közölte, hogy a nyomozó csütörtökön felkeresi a háziorvosát, akivel fényképeket készíttet a herezacskójáról. Az így hitelesített képeket bizonyítékként nyújtják be a tárgyalást vezető bírónőnek.

Hogy ez mennyit fog segíteni a rendőrön, nem tudni, mindenesetre nem jól áll a szénája. A tartományi bűnügyi hivatal szakértőnője ugyanis DNS-nyomok után kutatva a vádlott boxerén és nemi szervén az áldozat nyálának nyomait mutatta ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.