Pikáns dolgokat tett két diákjával a tornatanárnő

New York
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 05. 18:30
Az amerikai tanárok a jelek szerint nagyon vonzódnak a diákjaikhoz. Ez már a sokadik eset, hogy kiderül: valamelyik tanerő elcsavarta kiskorú tanítványai fejét, és akár az iskola épületén belül is szexelt velük. Most egy tornatanárnő nem bírt magával.
Bors

Letartóztatták a 39 éves Joy Morsit, miután kiderült: legalább két diákjával viszonya volt abban a New York-i középiskolában, ahol tornatanárnőként dolgozik - pontosabban dolgozott az eset kiderülése utáni kirúgásáig.

A csinos hölgy felajánlotta az iskolai birkózócsapat egyik 16 éves tagjának, hogy segít neki leadni egy kis súlyfelesleget. Hamarosan már erotikus témájú sms-ekkel és meztelen fotókkal bombázta a fiút, majd bevitte az öltözőbe, ahol megmutatta neki a mellét.

Ettől fogva rendszesen szexeltek, hol az iskolában, hol azon kívül, olykor a tanárnő kocsijában, és a viszony majdnem egy évig tartott, míg az amúgy férjezett, négygyerekes tanerő féltékenységi jelenetet nem rendezett, amikor megtudta, hogy a tinédzser fiú egy csinos lánnyal megy az iskolai bálra.

A szakítás után a viszonyra fény derült, ezután állt elő egy másik diák is azzal, hogy a tornatanárnő őt szintén bevezette a szexuális élet rejtelmeibe, írja a dreamindemon.com. A nőre alighanem börtön vár, az állását elveszítette, és vélhetően a férje - aki amúgy ugyanabban az iskolában tanít - sem fog sokat gondolkodni, hogy beadja-e a válókeresetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.