Nyolc terheségi tesztet is elvégzett, és remegett a keze, amikor az utolsó is azt mutatta, hogy nem téved: kisbabát vár. A most 32 éves Kelly Hicks azért nem akarta elhinni a dolgot, mert korábban két házasságában sem sikerült teherbe esnie, és több orvos is megerősítette: meddő, soha nem fog szülni.
A Mirror beszámolója szerint azonban mégis megtörtént a lehetetlen: a terméketlennek hitt nő megfogant.
Ám itt jött a képbe a követlező bonyodalom: a baba apja Kelly amúgy nős szeretője volt, aki a családjával élt és akibe Kelly egyébként nem volt szerelmes. "Összejöttünk, de egyikünk sem forszírozta, hogy hosszú távon együtt kellene maradnunk, mindketten csak kellemes viszonynak tekintettük a dolgot" - mesélte a Hampshire-ben élő nő, aki éppen ezért nagy dilemma elé került a terhessége miatt.
"Bennek volt már két gyereke és 13 éve élt együtt a feleségével. Nem voltunk szerelmesek egymásba , és nekem eszem ágában sem volt feldúlni az életét. Ám a közös baba óhatatlanul ezt jelentette volna, hiszen azt képtelen lettem volna eltitkolni előle, hogy gyerekem lesz tőle" - mondta el a nő, aki rémálomként élte meg a gyötrődést, hogy megtartsa-e a babát.
Végül mégis a gyerek mellett döntött, tudva, hogy talán ez az egyetlen esélye az anyaságra. Kelly ma már egy kétéves kisfiú boldog anyukája, a történetnek azonban itt még nincs vége.
Nem sokkal azután, hogy Kelly elárulta szeretőjének, babát vár, a férfi régi kapcsolata tönkrement. És ekkor következett be a nem várt fordulat: Ben és Kelly szép lassan egymásba szerettek, és ma már együtt élnek a közös kisfiukkal, Tylerrel.
"Máig lelkifurdalásom van, amiért az én boldogságom ára Ben másik családjának szétesése volt, de úgy látszik, nekünk ez volt megírva a csillagokban. Azóta bocsánatot kértem a volt feleségétől és ő is túl van már a csalódáson, meg Ben nagyobb gyerekei is elfogadták az új helyzetet. Most már szívesen vannak nálunk, és imádják a kistestvérüket, úgyhogy végül egy nagy család lettünk" - számolt be a tündérmesének is beillő fordulatról a titkos szeretőből boldog családanyává vált asszony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.