Hihetetlen: térképpel jutnak haza a méhek

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 08. 12:30
A méhek lelki szemeik előtt látják a hazavezető utat, mert afféle mentális térképet használnak repülés közben, mint a madarak vagy az emlősök – állítják a kutatók.
Bors

Az már ismert volt, hogy a méhek a nap segítségével tájékozódnak, ám a tudósok most újabb módszerekre bukkantak. Egy csapat méhet „zavartak ki” a kaptárból, és azt vették észre, hogy a döngicsélő állatkák tévesen értelmezték a nap pozícióját, ám hasonló sebességgel és pontossággal tértek vissza a kasba.

Ez arra utal, hogy mentális térképet használnak a tájékozódáshoz – publikálta eredményeit a PNAS folyóiratban a német kutatócsoport.

– Az emlősök folyamatosan építik a térképeket az agyukban az ismerős helyekről. Ez segít nekik felismerni tárgyakat, irányokat és távolságokat. Idáig az volt az általános tapasztalat, hogy a nagyon kis aggyal rendelkező rovarok nem képesek elvégezni egy ilyen nehéz feladatot – mondta Randolf Menzel professzor a berlini egyetem nemzetközi kutatócsoportjának vezetője.

A méhek agya természetesen nem olyan fejlett, mint az emlősöké, de a kutatók tanulmánya kimutatta, hogy ők is felismernek tárgyakat, például sövényeket, s más kisebb tájékozódási pontokat. – Bebizonyítottuk, hogy létezik egy megismerésen alapuló térkép a méhek navigációjához – tette hozzá a professzor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.